• Kezdőlap
  • Írásaim
  • Megjelent
  • Segédletek
  • A blogról
  • Kapcsolat

Mészáros Gyula írói blogja

Mészáros Gyula írói blogja

Tag Archives: könyv

Joseph Robert Lewis: Önfejű varázslók

24 hétfő máj 2021

Posted by Gyula in nem hagyományos könyvismertető

≈ Leave a comment

Tags

könyv, könyvismertető, mágus, varázsló, ősi

– Mondja el, mit fedezett fel! – szólít fel a Kurátor.

Az óváros falának romjain állunk. Az egyik oldalon a régi Ankhar néma romjai fekszenek az évszázadok csendjében, őrizve az idők emlékét, amikor démonok tomboltak a felszín alatt, és emberek haltak szörnyű halált. A falnak ez a része, amely az ősi Ankhart körülvette, még mindig áll, hála a Kuratórium erőfeszítéseinek. A lerombolt épületek, az összedőlt házak, a régi utcák összetört kövei még mindig romos formában emlékeztetik az embereket a törékeny voltukra. A szörnyűséges ősi hatalmak emlékműveként is szolgálnak.

A fal túloldalán Ankhar városa zsong az energiától. A nap olyan fényessé teszi a Fehér Tornyokat, hogy fájdalmas rájuk nézni. A hozzánk közeli Malachi sugárútról autók és emberek állandó zúgását hallom. Figyelem, ahogy egy repülőgép egyre magasabbra emelkedik a város másik oldalán, a fehér csíkok felé, amelyeket más járatok hagytak az égen.

– A könyv talán eredeti – mondom.

A kurátor felvonja az egyik szemöldökét.

– Talán? Vagy az, vagy nem az.

Gyorsan hozzáteszem:

– Úgy értem, a kémiai vizsgálatok bebizonyították, hogy a papír és a tinta több évszázados.

– Ezt már tudtuk. Meséljen az utazásáról! – A Kurátor megfordul, és a romokat figyeli, mintha arra várna, hogy egy ősi démon bukkanjon elő, hogy megerősítse az elméletét.

Tétovázom. A pub-ban, egy sörrel a kezemben, habozás nélkül elmondanám a történetemet. De a Kurátor nem egy félig részeg haver, aki egy újabb körért bármit elhisz. Ő a Régészeti Intézet vezetője.

– Csak azt ne mondja, hogy a semmiért költötte el azt a tekintélyes összeget, amit biztosítottunk magának. – A hangja nyugodt, de hallom a fenyegetést a sorok között.

Megköszörülöm a torkomat.

– Bizonyítékot találtam.

A Kurátor visszafordul felém, és felvonja mindkét szemöldökét.

– A régi Ankhar alatti ősi városban kezdtük – folytatom. – Sokféle leletre bukkantunk, amelyeket más régészek már korábban felfedeztek. Fa evőeszközöket, agyagtálakat és ivócsészéket, bútorokat és hasonlókat. Hétköznapi tárgyakat. De olyan helyekre is benéztünk, ahová korábban senki sem.

Nyelek egyet. Most jön a neheze.

– És? – A kurátor hangja sürgető.

– Találtunk egy goblin csontvázat.

– Egy goblinét? Honnan tudják?

– Ha látná, nem kérdőjelezné meg. Sokkal kisebb, mint egy emberi csontváz, de nem olyan, mint egy gyereké, inkább deformált, helyenként természetellenesen meghajlott, más részek nagyobbak voltak, mint kellett volna. Higyje el, nem volt emberi!”

– Mondja tovább!

– Mélyebbre mentünk, le a hegy gyomrába, egészen a hegy alapjáig. Egy egész várost találtunk. Házakat, kovácsműhelyeket, étkezdéket, ruhamaradványokat. Mindenféle hétköznapi tárgyi emléket. Kicsik voltak, mintha gyerekeknek készültek volna, de ugyanakkor vastagok, erősek és robosztusak. Az emberek, akik valaha ott éltek, alacsonyak lehettek, ilyen magasak.

A nyitott tenyeremet a hasam magasságába helyeztem.

– Törpék – mondja a Kurátor, és nem tudom nem észrevenni az izgatottságot a hangjában.

– Törpék – erősítem meg. – Megtaláltuk más lények maradványait is. Szárnyaik voltak, és denevérekre hasonlítottak.

– Mint Malakiás könyvében – mondja a kurátor. Gondolataiba mélyedve járkálni kezd. Int a kezével, sürgetően: – Tovább!

– Még mélyebbre mentünk. Olyan mélyre, hogy azt hittük, soha többé nem látjuk a napot. És megtaláltuk a tavat. És a trónt.

A Kurátor megáll előttem, és megragadja a vállamat.

– Azt a bizonyos trónt?

– Azt a bizonyos trónt.

– Mondja, hogy bizonyítékot is hozott!

– Annyi leletet, amennyit csak tudtunk. És mindent lefilmeztünk.

– Látni akarom őket!

– Természetesen. Az őröknél hagytuk őket a Malakiás Házban.

Újra izgatottan járkálni kezd.

– Felfogta, hogy ez mit jelent?

Igen. És meg is mondom.

– A könyv pontos. Ami azt jelenti, hogy a mágia létezett.

Mindig is azt hittem, hogy Malakiás könyve egy mese. Úgy értem, ugyan már! Mágia? Még akkor is, amikor egy szerencsés régész megtalálta Malachiás könyvét egy ősi rom alatt, mindenki azt hitte, hogy csak kitaláció. Egy kalandos történet, amivel elszórakoztathatod magad a szabadidődben. Egy másik könyvet is találtak, az Önfejű varázslók-at, amely Malachiás kalandjait meséli el. Mondanom sem kell, annak sem sok hitelt adtak. De amikor egyre több olyan leletre bukkantak, amelyek megfeleltek a könyvnek, a régészek komoly kérdéseket vetettek fel. Aztán megtalálták a földalatti város bejáratát. Ez megváltoztatta mindazt, amit az őseinkről tudni véltünk.

– Remélem, megkapta a fizetségét? – kérdezi a Kurátor.

Valóban, az Intézet bőségesen fizetett nekem. Mert megtettem azt, ami a korábbi expedícióknak nem sikerült: előrenyomultam, és eljutottam a legmélyebb mélységekbe. A föld gyomrába.

De a legnagyobb jutalmamról nem beszélek neki. Még nem állok készen. Jobb, ha egyelőre titokban tartom.

– A részletes jelentésem néhány napon belül a megkapja – közlöm vele.

– Nos, akkor – mondja a kurátor – , hagyom pihenni a nehéz utazás után.

Értem az üzenetet, és tiszteletteljesen elköszönök. Hosszú, energikus léptekkel távozik, és biztos vagyok benne, útja a Malakiás Házba vezet, hogy saját szemével láthassa a leleteket.

Egy ősi fal maradványainak támaszkodom, és úgy teszek, mintha a régi Ankhar romjait nézném. Amikor megbizonyosodom róla, hogy egyedül vagyok, előveszem a táskámból az Önfejű varázslók-at. Olvasni kezdem, és ismét magába szippant. A történet szereplői annyira különböznek tőlünk, modern emberektől, hogy az lenyűgöz. Magamba szívom a különös mágiáról szóló részeket, nem tudok betelni velük. Ez nem egy átlagos kalandregény, amit megszoktam. Minden fejezetet egy másik szereplő szemszögéből mesélnek el, ami elsőre furcsa, de ugyanakkor érdekes is. Olvasás közben mindig kíváncsi voltam, hogy egy mellékszereplő hogyan látja a történetet. Ebből a könyvből ízelítőt kaptam. A kis gyík perspektívája a legkülönösebb, de ha belegondolok, vicces.

A nap lenyugszik a horizonton, sárgásvörösre festve a romokat, és egyre hosszabbra nyújtva az árnyékokat. A szürkületben, mielőtt még teljesen besötétedne, félreteszem az Önfejű varázslók-at , és előveszek egy másik könyvet a táskámból. Malakiás könyvének egy példányát.

Körülnézek, hogy megbizonyosodjak róla, senki sincs a közelben, majd kinyitom a gondosan kiválasztott oldalra. Elolvasom az utasításokat. Mostanra már kívülről tudom őket, de azért újra elolvasom.

Aztán mély levegőt veszek, kimondom a szavakat, és végrehajtom a megfelelő gesztust. Dobogó szívvel, rémülten, de elszántan megteszem azt, amiről mindig is álmodtam. Életem első varázslatát.

Share this:

  • Share on Facebook (Opens in new window) Facebook
  • Share on X (Opens in new window) X
  • Email a link to a friend (Opens in new window) Email
  • More
  • Share on LinkedIn (Opens in new window) LinkedIn
  • Share on Reddit (Opens in new window) Reddit

Like this:

Like Loading…

A sci-fi és a vírus

17 péntek ápr 2020

Posted by Gyula in csacsogás, olvasás

≈ Leave a comment

Tags

könyv, kristálygömb, olvasás, scifi, vírus

 

Kedvenc példám a videotelefon, szerintem már itt a blogon is említettem. Gyerekkoromban a legfejlettebb multimédiás eszköz a családban a fekete-fehér tévé volt. Vonalas telefonról álmodni sem mertünk, öt évbe került, hogy hozzájuthasson az ember (hacsak nem volt befolyásos elvtárs), és még az sem volt biztos. Különben is, kinek telefonáltunk volna? Egy rokonnak sem volt. Az internetnek nyoma sem volt még, a „real time” szórakozást a Szíriusz kapitány rádiós hangjáték és a Pirx kalandjai tévésorozat jelentette. (Ugye van, akinek most beugrik a kávéfőzőre kísértetiesen hasonlító űrhajó képe?)

bookÉs természetesen ott volt az olvasás. Igazi könyvmoly voltam, úgy bele tudtam merülni egy-egy regénybe, a konyhaasztalnál  a hokedlin ülve, hogy édesanyám háromszor szólított meg, mire egyáltalán eljutott az agyamig. Még nem tudtam, de később megértettem, hogy nem egyszer a jövőről olvastam, ami kézzel foghatóan megvalósul majd. Vegyik például az említett videotelefont. Az egyik történetben arra használták, hogy egyik városból a másikba (vagy egyik bolygóról a másikra?) telefonáljanak. Hihetetlennek tűnt, hogy nem csak hallhatják egymást, hanem láthatják is. Magam előtt láttam a kisméretű tévére hasonlító dobozt és az azon beszélgető embereket. 

Ugorjunk negyven évet! Húsvét hétfő van, az év 2020 és a koronavírus miatt a népszerű „maradj otthon” mozgalomban veszünk részt. Nagyon hiányoznak a gyerekek, hát megbeszéljük velük, hogy „video branch”-ot tartunk. Mi a laptopot tesszük az asztalra, lányaink az okostelefonjukat állítják be. Nyilván nem ugyanolyan, mintha élőben itt lennének, de így mégiscsak együtt ebédelünk.

Videotelefont használunk. Nos, ezt az egyet nem jól tippelték a sci-fi írók, manapság video chat-nek, videócsetnek, skypenak, messengernek meg ilyesminek hívják. De attól még videotelefon.

Na és ott van a másik népszerű téma, a Nagytestvér, aki mindenkit figyel. Nem a Big Brother tv show-ról beszélek, az csak kifigurázása volt az eredeti ötletnek. Ha nem olvastad Orwell 1984-ég, itt az ideje! Itt most hosszasan vizsgálgathatnánk, hogy az amerikai titkosszolgálat hogyan hallgatja le a telefonokat, elemzi az emaileket és üzeneteket. De nem akarok ebbe belemenni, sem összeesküvés-elméletet gyártani. Csak megemlítem, hogy a Google és az Apple összefogott egy okostelefon app fejlesztésére, amellyel nyomon lehet követni, hogy aki használja merre járt, kivel került közelebbi kontaktusba. Mindezt annak érdekében, hogy ha megbetegszik a corona vírustól, akkor vissza lehessen követni, hogy kivel érintkezett, és meg lehessen a többieket is vizsgálni. Zseniális ötlet, sokat segíthet, hogy az élet valamelyest visszatérjen a normális kerékvágásba, mert korán el lehet különíteni a potenciális betegeket, a többiek pedig nyugodtan mehetnek tovább a dolgukra. A rendszer anonim lenne, a használata pedig önkéntes, de van rá egy euróm, hogy sokan letöltenék, ha ezen múlna a szabad mozgás. Mint mindennek, ennek is két oldala van. Ez lehet az első lépés a Nagytestvér világa felé? 

És ha már itt tartunk,  még egy dolog, ami rendkívül izgatja a sci-fit szeretők fantáziáját, a vírus. Elég, ha azt mondom: zombi. Legenda vagyok. World War Z. Csak hogy a legismertebb témába vágó filmeket említsem. De visszamehetek Michael Crichton Androméda törzséhez is. Ha nem akarok ennyire elrugaszkodni a valóságtól, akkor a Vírus című film jut eszembe Dustin Hoffmannal.

És tessék, garázdálkodik a corona vírus. Ez sem pontosan olyan, mint amit a sci-fi szerzők „megálmodtak”, de nézzétek csak meg milyen galibát okozott az emberek életében, a szociális kapcsolatokban, a munkában, a gazdaságban. 

Nézzük most el az íróknak, hogy az izgalom kedvéért mindent veszélyesebbre alkotnak. Marad a tény, hogy ők már régen megmondták, hogy egy világjárvány lehetséges. Még a globalizáció előtt. Szerencsére a varázsgömb kissé homályos, nem pontosan úgy zajlanak az események, ahogyan elképzelték. Mondom, szerencsére, mert igaz, hogy kissé felfordult az élet, rengetegen megbetegedtek, és sajnos sok az áldozat is, de még mindig nagyságrendekkel elviselhetőbb, mint egy zombi-apokalipszis.

Szóval, a sci-fi íróknak varázsgömbje van, és látják a jövőt. Azt javaslom, a bezárkózás idejét töltsd azzal, hogy több sci-fit olvasol!

Share this:

  • Share on Facebook (Opens in new window) Facebook
  • Share on X (Opens in new window) X
  • Email a link to a friend (Opens in new window) Email
  • More
  • Share on LinkedIn (Opens in new window) LinkedIn
  • Share on Reddit (Opens in new window) Reddit

Like this:

Like Loading…

Recenzió: Reakció

09 kedd ápr 2013

Posted by Gyula in Kritika, regény

≈ Leave a comment

Tags

könyv, Reakció, recenzió, thriller

Akár verselemzés is következhetne a cím alapján, ám keményebb dolgokról lesz szó: egy thrillerről fogok írni, amely tele van kemény akcióval.

A történet röviden: Shon egy tizenhat éves srác, akit a titkosszolgálat piszkos eszközökkel rángat bele maffiaellenes akciókba. Shon, hogy védje az ártatlanokat, megteszi amit kell, és közben olyan eseményekbe sodródik, amelyek az életét is veszélyeztetik. A srác talpraesett: fiatal kora ellenére kiépített egy designer drogokat értékesítő hálózatot, ami az alvilág érdeklődését is felkelti. Az kihívások mégis próbára teszik mind testileg, mind lelkileg, és egyre mélyebbre süllyed a mocsokba. Ahhoz, hogy elbánjon a bűnözőkkel, neki magának is azzá kell válnia. A Firkálok blogon olvashattok a könyvből egy rövid részletet.

A történet erős jelenettel kezdődik, rögtön belecsöppenünk a közepébe. Így is illik egy thrillerhez, hadd gerjedjen rögtön a feszültség, ami később csak fokozódik. Az akciójelenetek pörgősek, izgalmasak, olvastatják a könyvet.

A karakterek érdekesek, az írónak sikerült elkerülnie a lapos szereplőket. Shon, a főszereplő befutja a maga jellemfejlődési pályáját, amely külön érdekessége, hogy nem egy menő ügynök fejlődik ki a szemünk láttára, hanem az események kihozzák a srác rossz oldalát is. Szuperhős helyett egy olyan jellemet kapunk, ami ad egy kis fejtörést, hogy hol is helyezzük el a pozitív-negatív skálán.

Ha már a főhősnél tartunk: a korával volt egy kis problémám, nehezen tudtam elhinni, hogy csak tizenhat éves. Először is, felmerült bennem, hogyan élhet egyedül. Anyja meghalt néhány éve, apja pedig valahol Dél-Amerika dzsungelében végez kutatómunkát. Vajon mit szól egy ilyen helyzethez a gyámhivatal? Hogyan intézi a közügyeket fiatalkorúként? Érdemes lenne tisztázni ezeket. Végig az volt az érzésem, hogy egy talpraesett huszonéves a főszereplő, ilyen életkor hitelesebb lett volna a számomra.

Az író jól használja az érzékszerveket, nem csak láttat, hanem „megmutatja” a szagokat, ízeket is. Ezzel kapcsolatban lehetne még javítani a kéziraton, a helyek és karakterek leírásakor olyan érzésem volt, mintha leltárt olvasnék. Amikor új helyszínre ért a cselekmény, vagy új szereplő jelent meg, az író mintha kötelező érvényűnek tartotta volna, hogy rögtön leírja a számomra. A kevesebb itt több lett volna, a részletes leírás helyett elég lett volna néhány jellegzetesség megemlítése.

A fogalmazáson úgy általában kellene még csiszolni, azon kívül kijavítani a helyesírási és központozási hibákat. Ja, és a kütyük és szoftverek neveit pontosan kellene írni, mert egy „iphon” vagy egy „skyp” olvasásakor a szememet forgattam. Egy fiatal srác, mint Shon tutira tudja, hogyan kell helyesen leírni őket.

Az akció, mint már említettem, olvastatja a könyvet, és igazából elviszi a hátán a sztorit a fent említettek ellenére is. Viszont érdemes lenne húzni a könyvön, és kihagyni azokat a részeket, amelyek nem kifejezetten viszik előre a cselekményt. Van egy tengerparton játszódó, hajós rész, ami szerintem teljesen elhagyható. Az volt az érzésem, eltértünk a fő csapásiránytól, hogy később visszakanyarodjunk.

A másik, amin érdemes lenne dolgozni, az háttér-információ olvasóra öntésének elkerülése. Nem véletlen, hogy a Reakció olvasásakor született ez a bejegyzés. Valamint javasolni tudom az írónak, hogy alkalmazza többet a ne mondd el, mutasd meg! elvet. (Saját hibámon keresztül érzékeltettem ebben a bejegyzésben.)

Mindent figyelembe véve a Reakció egy jó könyv. Érdemes lenne belefektetni még egy kis munkát, hogy még jobb legyen. Aztán keresni egy kiadót.

Share this:

  • Share on Facebook (Opens in new window) Facebook
  • Share on X (Opens in new window) X
  • Email a link to a friend (Opens in new window) Email
  • More
  • Share on LinkedIn (Opens in new window) LinkedIn
  • Share on Reddit (Opens in new window) Reddit

Like this:

Like Loading…

Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány – Egy szigorúan szubjektív vélemény

11 hétfő márc 2013

Posted by Gyula in könyvajánló

≈ Leave a comment

Tags

Bacigalupi, disztópia, felhúzhatós lány, könyv

Sosem nézem a híradót. Miért tenném? Tele van balesetekkel, bűncselekményekkel, természeti katasztrófákkal. Valaki kirabolta, megölte, ellopta, elsikkasztotta. Ráadásul még mindig nyakunkon a válság, a benzinárak emelkednek, a forint romlik. A klíma melegszik, a jégsapka olvad, az esőerdő pusztul, fajok halnak ki.

A_felhuzhatos_lany_200x300

Foto: SFmag

Paolo Bacigalupi nézi a híradót, ebben biztos vagyok. A Felhúzhatós lány olyan sötét disztópiát fest a jövő egére, hogy ihaj! Az olaj elfogyott, a kevés metánt szerves anyagok újrahasznosításával állítják elő. Az energiát továbbfejlesztett lendrugók szolgáltatják, amelyeket kézi erővel vagy hatalmas, génmódosított elefántokkal húznak fel. Az utóbbiakat munkavégzésre is befogják. Világszerte éhínség dúl, a növényeke csak génmódosított állapotban képesek megteremni. A géntechnológiát mammutvállalatok tartják kézben, egész országokat a kezükbe kaparintva. A betegségek nem kímélik az embereket sem, és nem segít csak a legdrasztikusabb megoldás a megállításában: fel kell égetni a fertőzött helyet, még ha ez egy falu is. A globális felmelegedés miatt a tengerszint megemelkedett, masszív gátakkal tartják távol a tengerparti városoktól.

Kihagytam valamit? Talán a nanorobotokat be lehetett volna még dobni a katyvaszba, de nélkülük is elég nyomasztó az egész.

Ez a világ egyrészt fantasztikusan ki van találva, a mai problémák továbbgondolva, a részletekig megtervezve, ezért minden tiszteletem Bacigalupinak. A génmanipuláció részévé vált az életnek, sőt anélkül lehetetlen lenne az élelmiszer előállítás. Sőt, olyan állatokat fejlesztettek ki a segítségével, mint a több elefántnyi méretű megadontok. A lendrugókat olyan szintre fejlesztették, hogy képesek járműveket hajtani, fegyvereket és gépeket működtetni. És még van ezer részlet, amelyre rá lehet csodálkozni. Nem is beszélve az alaposan kidolgozott thaiföldi politikai erőviszonyokról.

Másrészt a könyv világa olyan nyomasztó, hogy a harmadánál azon kezdtem gondolkodni, vajon kell-e ez nekem. Éhezés, izzasztó hőség, korrupció, betegségek, bűnözés, minden, amit az ember elkerülni próbál. A cselekmény tovább vitt, de elegem lett a disztopikus regényekből egy időre.

Ha már a cselekménynél tartunk, meg kell hagyni, hogy alaposan kidolgozott. Kellő mélységig megismertem a karaktereket, vágyaikat, céljaikat, és ez alapján az események teljesen logikusnak tűntek. Bacigalupi bevitt néhány csavart, amit előtte jól előkészített, és teljesen a szereplők személyiségéből következett. Plusz egy piros pont. Amit leront, hogy igazán egyikkel sem tudtam azonosulni. Talán ez annak tudható be, hogy több karakter is jelentkezik a főszereplői posztra. Vagy annak, hogy a jellemük és céljaik olyan messze állnak tőlem, mint Makó Thaiföldtől. Nem tudtam beleélni magamat sem a felhúzhatós lány szerepébe, akit sorozatos szexuális megaláztatások végül átbillentenek az engedelmességből a lázadásba, sem a kínai vendégmunkással, aki folyton azon fáradozott, hogyan verhetné át a munkaadóját és a thaiföldi hatóságokat. És érdekes módon, még a fehér férfi sorsa sem tudott annyira érdekelni, hogy nagyon sajnáltam volna, amikor meghalt.

Van a könyvvel kapcsolatban még egy panaszom: olyan lassan folyik, mint egy lusta folyó. Néha alig bírtam kivárni, hogy történjen már valami. Aztán jött egy csavar, és feléledt a remény, hogy talán most beindul, de az érzést lassan és könyörtelenül kinyírta a várakozás a következő érdekes történésre. Talán azért nyúlik a könyv, mint egy frissen kiköpött rágógumi, mert rengeteg benne az ismétlés. Például, amikor a felhúzhatós lány begyorsul, az író minden egyes alkalommal leírja, hogy milyen lassúnak tűnik számára a külvilág. Nagyon lassúnak, mint a lassított film. Mindig, amikor begyorsul a lány. A külvilág lelassul a számára. Tényleg. Lelassul. Előszörre is felfogtam, másodszorra már tutira, ezért utána már kezdett idegesíteni.  És ez rengetegszer előjön.

Végig, amíg a hangoskönyvet hallgattam, két véglet között ingáztam, mint egy metronóm. Egyszer azt gondoltam, hogy zseniális könyv, máskor inkább abbahagytam volna. A végeredmény valahol középtájon van, három csillagot adnék rá.

Ha objektívebb véleményt és részletesebb leírást szeretnél, az SFmag oldalán elolvashatod.

Share this:

  • Share on Facebook (Opens in new window) Facebook
  • Share on X (Opens in new window) X
  • Email a link to a friend (Opens in new window) Email
  • More
  • Share on LinkedIn (Opens in new window) LinkedIn
  • Share on Reddit (Opens in new window) Reddit

Like this:

Like Loading…

Olvass ingyen e-könyvet angolul!

09 csütörtök febr 2012

Posted by Gyula in e-könyv, olvasás

≈ Leave a comment

Tags

e-book, e-könyv, ingyen, könyv, olvasás, scifi

Phoenix PickEgyre többen olvasnak eredeti nyelven, nálam ez az angol irodalmat jelenti. Sci-fi rajongó vagyok, és nemrégen rábukkantam a Phoenix Pick oldalra. Tudományos-fantasztikus könyveket árulnak, és havonta egyhez ingyen hozzá lehet jutni.

Először fel kell iratkozni a hírlevelükre, az e-mail cím link formájában a főoldal tetején megtalálható (némi reklám alatt). Havonta küldenek levelet – ez az ára az ingyenes könyvnek. Az üzenetben van az aktuális könyv szerzője, címe, valamint egy kód, amit a „vásárláskor” meg kell adni.

A kód birtokában megkeressük a Phoenix Pick oldalán a könyvet. Igen, bogarászni kell, de végül is érthető, bevételekből élnek, arra ösztönöznek, hogy nézegesd a többi könyvet is. Persze egyszerű szöveges kereséssel rögtön rábukkanhatunk a kívánt könyvre.

Ebben a hónapban Stephen Leigh The Shape of the Silence című könyve érhető el ingyenesen. Ha a könyv alatti „Free ebook of the month” feliratra kattintunk, egy egyszerű oldalra jutunk, ahol meg tudjuk adni a kódot. Utána már csak arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy rajta vagyunk-e a levelezési listájukon, aztán a letöltési oldalra kerülünk. Ez a könyv pdf, mobi, epub, pdb és lrf formátumban érhető el. Én a mobi file-t szoktam letölteni, közvetlenül a Kindle olvasómra.

Kedvcsinálónak íme a The Shape of the Silence ajánlója:

First contact was never supposed to be like this.

A sudden rift appears in near-earth space, causing electronic components to permanently fail and cause total chaos. As Earth’s fragile technological society disintegrates, no one can answer the obvious question: What is the rift, and who or what has created it?

A new generation comes to age attempting to answer these questions, and Taria Spears, an anthropologist, is selected as part of the crew on the exploratory ship Lightbringer. Lightbringer’s mission is to investigate the worm-hole-like Rift and, if possible, to pass through it to find out what lies on the other side, and to seek some answers.

But what if all they find is an alien culture where sound, not sight is the primary sense?

„Replete with adventure, mystery, and sociological conflict.”—Publishers Weekly

Share this:

  • Share on Facebook (Opens in new window) Facebook
  • Share on X (Opens in new window) X
  • Email a link to a friend (Opens in new window) Email
  • More
  • Share on LinkedIn (Opens in new window) LinkedIn
  • Share on Reddit (Opens in new window) Reddit

Like this:

Like Loading…

Firkálsz? Mutasd, mit?

09 hétfő jan 2012

Posted by Gyula in kézirat, Kritika

≈ Leave a comment

Tags

könyv, vélemény

Most éppen recenziót egy könyvhöz.

A Firkálsz? egy kezdeményezés kezdő írók számára, célja, hogy felhívja a kiadók figyelmét a friss tehetségekre. Ha írtál egy könyvet, elküldheted, és az ismertetője felkerül a Firkász? oldalára. Ez után bolggerek – akik sokat olvasnak, sőt maguk is írnak – választanak közülük, elolvassák, és véleményt mondanak.

A napokban tettem fel véleményemet a Skarlátvölgy című könyvről.

Kattintsatok át a Firkálsz?-ra, nézzétek meg milyen könyvekről van szó!

Share this:

  • Share on Facebook (Opens in new window) Facebook
  • Share on X (Opens in new window) X
  • Email a link to a friend (Opens in new window) Email
  • More
  • Share on LinkedIn (Opens in new window) LinkedIn
  • Share on Reddit (Opens in new window) Reddit

Like this:

Like Loading…

Gondolatok a magánkiadás körül

06 péntek jan 2012

Posted by Gyula in e-könyv, könyvkiadás, olvasás

≈ 8 hozzászólás

Tags

e-könyv, könyv, könyvkiadó, magánkiadás

Az angol nyelvterületen mostanában sok szó esik a magánkiadásról. Csak keress rá a self-publishing vagy indie publishing szavakra, tonnaszám találsz olvasnivalót! Nem csak szó esik róla, hanem zajlanak is az események. A hagyományos könyvkiadási modell inogni látszik, a kiadók erősen törik a fejüket, hogy mit kezdjenek a jelenséggel. Az e-könyvek eladási adatai csúcsokat döntöttek az elmúlt időszakban. Egyre többen használják ki az Amazon, Barnes & Noble, Smashwords, Lulu (és még sorolhatnám tovább) által nyújtott lehetőséget, hogy megjelentessék könyveiket.

Az egyik fontos jellemzője a magánkiadásnak, hogy megkerüli a kiadókat. Nem vagyok kompetens, hogy részletesen elemezzem a kiadók szerepét a könyv életútjában, de van néhány dolog, ami fontos, amikor magánkiadásról beszélünk. Az egyik, hogy a kiadóknak jól bejáratott rendszere van, a színvonalas könyvek megjelentetésére. Átszűrik a hozzájuk küldött műveket, válogatnak, és azt adják ki, ami érdemes rá. (Az más kérdés, hogy néha mellényúlnak, de hát nem könnyű a vásárlói piac változásait követni.) A kiválasztott művek szerkesztésen mennek át. Nem csak a helyesírási hibákat küszöbölik így ki, hanem magának a történetnek a javítására is javaslatot tesznek, ha szükséges. Hagyományos kiadó által megjelentetett könyvben nagyon kevés az ilyen jellegű hiba. A hagyományos kiadóknak jól bejáratott kapcsolataik vannak értékesítési láncok felé, ezen kívül a könyvet reklámozni is tudják. Viszont nyilvánvaló, hogy csak korlátozott számú könyvet tudnak megjelentetni, rengeteg kézirat kerül a süllyesztőbe.

A magánkiadás egyik előnye, hogy olyan könyvek is megjelenhetnek, amelyekre a hagyományos kiadóknak nincs kapacitása. Sok jó könyv juthat el az olvasókhoz, amelyeket egyébként nem adtak volna ki.

Az érem másik oldalán vannak azok a magánkiadásban megjelent könyvek, amelyek jobb lett volna, ha a fiók mélyén maradnak. Gyenge, slamposan megírt történetek, amelyeknek semmi esélye sem lett volna átmenni a kiadók szűrőjén. Amikor a könyvesboltban hagyományos kiadású könyveket böngészünk, először eldöntjük milyen zsánert szeretnénk, aztán a fülszöveg alapján kiválasztjuk azt, amelyik érdekel bennünket. Egy magánkiadású könyvnél ez nem elég. Akármilyen érdekfeszítőnek találjuk a rövid leírás alapján a történetet, semmi biztosíték arra, hogy a könyv jó lesz. Mostanában több self-published könyvet is olvastam angolul. Volt, amelyikre négy csillagot adtam az ötből, de volt amelyiket otthagytam a felénél. Ami ilyenkor segíthet, a könyves oldalakon adott értékelés. Ha két darab ötcsillagos értékelést kapott, az valószínűleg két családtagtól vagy baráttól jött, akik segíteni akartak. De ha harminc értékelésből húsz ötcsillagos, a többi pedig megoszlik, akkor valószínűsíthető, hogy olvasható könyvről van szó.

Mivel a magánkiadás nem megy keresztül a kiadói gépezeten, hiányzik a reklám. Az olvasók nem értesülnek arról, hogy megjelent a könyv. Ezért a szerzőnek magának kell gondoskodnia a promócióról. Sok technika és trükk született erre mostanában, kezdve a szerzői blogtól, a Twitteren keresztül a Facebook használatáig. A szerzőnek időt és energiát kell belefektetnie, de ha egyszer elkezdenek beszélni róla, és az olvasók megosztják barátaikkal és ismerőseikkel az információt, sikeres lehet a könyv. Persze feltételezve, hogy maga a könyv jó.

A magánkiadásnál felmerül az ár kérdése. Aki nyomon követi az ár-stratégiát amit az Amazon vezetett be, láthatja mennyire megosztott ezen a területen a szerzői társadalom. Az egyik nézet szerint magasabb áron kell adni a könyvet, ezzel is mutatva, hogy értéket képvisel, az alacsonyabb ár csak leminősítené. A másik vonal azt mondja, adjuk olcsón, így több olvasót szerezhetünk, annyival többet, hogy a végén több lesz a bevételünk, mintha drágábban adtuk volna. Nem akarok belemenni részletekbe, ez nem egy eldöntött, talán nem is eldönthető vita. Mindenesetre abban egyetértés látszik, hogy a magánkiadásban megjelent könyvekért nem lehet annyit kérni, mint a bestsellerekért. Kivéve persze, ha a könyv magán-bestsellerré válik.

Az olvasók örömére, a magánkiadás magával hozott egy jelenséget, amit úgy jellemezhetnénk, hogy „ingyen könyvet értékelésért cserébe”. Az olyan oldalakon, mint a Goodreads vagy a Librarything az írók ingyen példányt ajánlanak fel, ha az olvasó értékelést ír a nagyobb könyvértékesítő portálokon. Eddig körülbelül tíz könyvet kaptam így ingyen, három vagy négy még olvasásra vár.

Jó hír a magyarul íróknak, hogy van már néhány hazai próbálkozás is, érdemes szétnézni a Publio vagy a  Herald People háza táján. Nem kiadó, de érdekes kezdeményezés a kezdő írók segítésére a Firkálok.

Nos, ezek jutottak eszembe a magánkiadásról, biztos vagyok benne, hogy lehetne még taglalni a témát. Ha van hozzáfűzni valód, esetleg tapasztalatod, oszd meg kommentben!

Share this:

  • Share on Facebook (Opens in new window) Facebook
  • Share on X (Opens in new window) X
  • Email a link to a friend (Opens in new window) Email
  • More
  • Share on LinkedIn (Opens in new window) LinkedIn
  • Share on Reddit (Opens in new window) Reddit

Like this:

Like Loading…

A Hollywood formula

25 kedd okt 2011

Posted by Gyula in regény, szerkesztés

≈ 1 Comment

Tags

film, hollywood, könyv, regény

HollywoodEgyik kedvenc podcastom a Writing Excuses. Néhány író készíti, természetesen írásról szól, emellett rendkívül jópofák. Mindenkinek ajánlom! Az egyik részben vendégük volt Lou Anders, a Pyr könyvek szerkesztő igazgatója, aki az úgynevezett Hollywood formuláról beszélt.

Mi is a Hollywood formula?

  • Lényegében néhány „szabály”,
  • amelyeket betartva maximális érzelmi töltés adható a történetnek,
  • amely mögött száz év filmes tapasztalata áll, és
  • amely nagyszerűen alkalmazható nem csak filmekre, hanem regényekre is.

Ha a szereplőket nézzük, a formula három fő karaktert helyez előtérbe:

  • Főszereplő, aki valamilyen konkrét, elérhető dolgot akar. Nem olyan általánosságban kell gondolkodni, mint például a szabadság, vagy szerelem, hanem azt a bizonyos ellenséget akarja legyőzni, vagy azt a bizonyos lányt akarja meghódítani.
  • Antagonista (huh, ez nagyon magyartalanul hangzik, de az ellenfél nem pontosan adja vissza). Ő az, aki akadályokat gördít a főhős elé. Nem szükségszerűen a rossz fiú, illetve nem biztos, hogy első látásra nyilvánvaló ez. Példaként a Dark Knight filmet hozta fel, amiben Batman valódi célja nem a város megmentése, hanem, hogy végre kiszállhasson. Ezért nem Joker az antagonista, hanem Harvey Dent, aki baklövései miatt nem tud az az erős kezű ember lenni, aki átvehetné Batmantől az igazságosztást.
  • Társ, aki elkíséri a főszereplőt kalandjai során. Tapasztalattal rendelkezik adott dolgokban – sokszor ő a bölcs -, ezért tanácsot adhat, vagy kalauzolhatja a főszereplőt. Gyakran kettejük közötti párbeszédet használ a rendező arra, hogy a filmen átívelő témát megvilágítsa.

A film cselekményének is megvan a saját ritmusa. Anders a könyvet a filmhez hasonlítja, és a film egy percét egy könyv oldalnak veszi. Három részre osztja az egész történetet:

  1. Első harminc oldal, amelyben bemutatásra kerülnek a fő karakterek, és megtudjuk mit akarnak. A 11-13. oldal környékén a főszereplő fontos döntés elé kerül (mint például a Mátrixban, amikor Neonak el kellett döntenie, beveszi-e a pirulát), amely alapvetően befolyásolja majd további útját.
  2. Harmincadiktól kilencvenedik oldalig a cselekmény bonyolódik. A formula szerint a hatvanadig oldalig olyan események történnek, amelyek újabb és újabb kérdéseket vetnek fel. A hatvanadik oldaltól válaszokat kezdünk kapni. A kilencvenedik oldal környékén van a mélypont, amikor a főszereplő olyan messze kerül céljától, hogy az elérhetetlennek tűnik.
  3. Az utolsó harminc oldal eseményeit a „végső csata” fejezi ki a legjobban, ami nem feltétlenül harcot jelent, de a főszereplő mindent bedobva küzd azért, hogy elérje célját.

A történetnek akkor van vége, amikor a főszereplő elérte célját, legyőzte ellenfelét és helyreállította (közben gyakran megromló) kapcsolatát a segítő társsal. Ezek minél közelebb vannak egymáshoz időben, annál nagyobb az érzelmi hatás.

Persze kellő rutinnal elkezdhetünk játszadozni a részek hosszával. Például a Die Hard második részében kb 10-15 perc az első rész, a többi pedig mind a „végső csata”, mégis jól működik.

Felmerül a kérdés, vajon tényleg kell-e nekünk ez a formula? Nem ábrándultunk-e már ki a Hollywood-i szuperprodukciókból? Hiszen gyakran előre tudjuk merre fog kanyarodni a történet. Úgy gondolom, két dolog miatt érdemes ismerni ezt a formulát. Az egyik, hogy jó mankót ad kezdő íróknak, hogyan építsék fel regényüket. A másik, hogy szándékosan eltérve ettől, egyedi könyveket lehet létre hozni, amelyek nem másolják az elcsépelt sablont.

Ti mit gondoltok?

Foto: deltaMike

Share this:

  • Share on Facebook (Opens in new window) Facebook
  • Share on X (Opens in new window) X
  • Email a link to a friend (Opens in new window) Email
  • More
  • Share on LinkedIn (Opens in new window) LinkedIn
  • Share on Reddit (Opens in new window) Reddit

Like this:

Like Loading…

A ló másik oldalán

29 csütörtök szept 2011

Posted by Gyula in alapok, kézirat, regény

≈ 1 Comment

Tags

kézirat, könyv, regény

kézirat szerkesztéseVan úgy, hogy az ember átesik a ló másik oldalára. Annyira el akar kerülni egy hibát, hogy másikat követ el. Közben azt hiszi, hogy a helyes úton jár, szem előtt tartja az irányelveket, megfogadja az aranyat érő tanácsokat. Biztos benne, hogy a végeredmény csakis jobb lehet, az iromány érdekesebb, pörgősebb lesz. Később, amikor visszaolvassa, csalódottan látja, hogy eltévesztette a célt. A végeredmény nem csak hogy nem váltotta be a reményeket, hanem rosszabb, mint ha figyelmen kívül hagyta volna a jótanácsot.

Van ez a dolog, amit az angolban „Show, don’t tell”-ként emlegetnek. Mutasd meg a történetet cselekményen, interakción, párbeszéden keresztül! Ne meséld el, mint egy kívülálló, szárazon, mintha iskolai történelemkönyvet írnál! Mutasd meg a főszereplő tettein keresztül, mutasd meg ahogyan beszél a többi karakterrel, mutasd meg mi történik! Mintha filmet néznénk.

Sokat olvastam erről, úgy tűnik alapvető hibának számít, ha az író csak közli ami történik, nem pedig eseményeken keresztül mutatja meg. Mondok egy egyszerű példát:

Julcsi szeretettel fogadta férjét, amikor az hazaért a munkából.
– Kész a vacsora – mondta kedvesen.

Julcsi szélesre tárta az ajtót, férje nyakába ugrott, magához szorította és megcsókolta.
– Ez aztán a fogadtatás – mosolygott Ádám miután lélegzethez jutottak. Átkarolta felesége derekát, és bementek a lakásba.
– Kész a vacsora – monda Julcsi, beletúrt Ádám hajába, és cuppanós puszit nyomott az arcára.

Ugye érzékelhető a különbség? Az elsővel ellentétben, a második változat megmutatja, milyen az, amikor Julcsi szeretettel fogadja a férjét, és kedves hozzá. Ez így rendben is volna. Én azonban valahogy félreértettem a dolgot.

Első regényemen kéziratának második változatán dolgozom. Mielőtt nekiláttam, elolvastam az első változatot, friss szemmel.  Két következtetést vontam le: 1. a történet nem rossz, kicsit finomítani kell még rajta, 2. a szöveg csapnivaló. A hibák között felfedeztem, hogy félreértelmeztem a mutasd meg, ne mondd el szabályt. Az egész olyan volt, mintha rendőrségi jelentést olvastam volna: a főszereplő ezt tette, aztán odament, és azt csinálta. A rossz fiú ezt csinálta, mire a főszereplő amazt, aztán arra a helyre ment, és amazt csinálta. Párbeszédek persze vannak benne, de  nem kétséges, hogy azokon is dolgoznom kell még. Hiányoznak belőle részletek, amelyeknek nem kellett volna kimaradniuk akkor sem, ha alkalmazom az aranyszabályt. Hiányzik egy csomó háttér-információ a szereplőkről, nem is beszélve a jellemüket megmutató apróságokról. Hiányzik a helyek atmoszférájának megteremtése. Hiányoznak részek, amikor leírásokkal kicsit lassul a cselekmény sodrása, hogy lélegzethez jusson az olvasó.

Pffhh! Miért nem tudja az ember rögtön úgy megírni, ahogyan szeretné? Persze, értem, hogy miért, és ez is megérne egy misét, de most más a lényeg. Amit tanultam az egészből: a „Show, don’t tell” nem nekem szól. Illetve nekem is, de nem azt jelenti, hogy száraz eseményláncolatot kell írni, és kihagyni azokat az elemeket, amelyek érdekessé, színessé, élvezhetőbbé teszik a könyvet. Most megyek, folytatom a második kéziratot, aztán lehet, hogy harmadik is lesz majd.

Ti hányadik változatnál szoktátok azt mondani, hogy „na, ez már jó lesz”?

Share this:

  • Share on Facebook (Opens in new window) Facebook
  • Share on X (Opens in new window) X
  • Email a link to a friend (Opens in new window) Email
  • More
  • Share on LinkedIn (Opens in new window) LinkedIn
  • Share on Reddit (Opens in new window) Reddit

Like this:

Like Loading…

Vernor Vinge: A szivárvány tövében

15 csütörtök szept 2011

Posted by Gyula in könyvajánló, olvasás

≈ Leave a comment

Tags

könyv, scifi, szivárvány, vernon vinge

A szivárvány tövébenA szivárvány tövében ugyancsak magyarországi könyvszerzeményem, igazi, nyomdaillatú papíron. Már néhány hónapja felírtam a kívánság listámra. Akkor még e-könyv formában akartam, de megláttam a könyvesboltban, és gondoltam: egye fene, megveszem.

Nem tehetek róla, scifi rajongó vagyok. Kiskorom óta vonz a tudományos fantasztikum, Asimovon, Dicken, Clarke-on és hasonlókon nevelkedtem, már ami az irodalmi érdeklődésemet illeti. Ezen kívül imádom kipróbálni a kütyüket. Mobiltelefon, ipod, e-book olvasó, távirányító, nem tudom megállni, hogy ne nyomkodjam őket. E kettő kombinációja biztosan nyerő nálam. Ezért tekintettem várakozással Vinge könyve elé.

A történet a jövőben játszódik, amikor az internet hihetetlen fejlődésen megy keresztül, és átformálódik a mindennapok részévé. Olyan ruhákban járnak az emberek, amelyek speciális kontaktlencsékkel együtt viselve lehetővé teszik a virtuális világhálózatra való csatlakozást. Nem csak azonnali hozzáférést biztosítanak a temérdek információhoz, hanem virtuális rétegek valóságra való helyezésével megváltoztatják a környezet kinézetét. Saját szobád helyett középkori trónteremben érzed magadat, apró kiszolgáló robotokból képzeletbeli szörnyeket varázsolhatsz, és ez még csak a jéghegy csúcsa. Gyakorlatilag a világon bárkit meglátogathatsz virtuálisan, például közös iskolai feladatot készíthetsz chilei diákokkal. Ebbe a világba csöppen bele Robert Gu, a rendkívül rosszindulatú volt költő, akit Alzheimer kórból gyógyítanak ki, sőt néhány új gyógymód alkalmazásával megfiatalítják. Gunak nem csak az ismeretlen világhoz kell alkalmazkodnia, hanem furcsa kalandokba is keveredik. A háttérben világméretű terv bontakozik ki az emberek akarata fölötti uralom átvételét célzó technika kifejlesztésére.

Először is, nagyon tetszett ahogyan Vinge bemutatta az új világot a hétköznapi ember szemével. Hogyan lehet eligazodni a mindent átszövő információáradatban és megtanulni a virtuális valóságok kezelését? Hogyan változnak az emberi kapcsolatok ezek hatására? Szinte odavarázsol bennünket az elképzelt világba, megtapasztalhatjuk a technikai fejlődésnek nem csak az előnyeit, hanem a hátrányait is.

Értékeltem, hogy a szereplők jól kidolgozottak. Nem szuperhősök, hanem hétköznapi emberek saját örömeikkel és problémáikkal.

Az események háttérbeli mozgatórugója egy nagyszabású terv annak kidolgozására, hogyan befolyásolható az emberek akarata tömegesen. Ha sikerülne a megvalósítása, új távlatok nyílnának nem csak a rámenős, célzott kereskedelem, hanem az ideológiák emberekre való rákényszerítése előtt is. És még ki tudja mire lenne képes rossz kezekben. Sajnos a poén korán le lett lőve. Rögtön az elején kiderül, hogy ez a tét, a játszma ennek megakadályozásáért folyik. Így nem durran akkorát a befejezés.

Van egy nagyon érdekes „csata” a könyvben: laboratóriumi és más kiszolgáló robotok harcos lényekké változnak a virtuális valóságban, és két játék ideológiája csap össze egymással a könyvtár megszerzéséért. Párhuzamosan láthatjuk a valóságot, és a virtuális világot, ahol a fantázia szinte határtalanul szárnyalhat.

Az jövő színes, érdekes leírása és az élő karakterek ellenére talán kicsit túl lett ragozva,  elyenként túlírtnak éreztem.

Összességében jó könyv, minden scifit szeretőnek ajánlom!

Share this:

  • Share on Facebook (Opens in new window) Facebook
  • Share on X (Opens in new window) X
  • Email a link to a friend (Opens in new window) Email
  • More
  • Share on LinkedIn (Opens in new window) LinkedIn
  • Share on Reddit (Opens in new window) Reddit

Like this:

Like Loading…
← Older posts

Olvasd ezt is

Szemünkben a világ ... Belgiumból - Családi blogunk

Emma szemében a világ - Kedvesem írói oldala


Legnépszerűbb bejegyzések

  • Csatlakozz!
  • Regisztráció
  • Tag bejelentkezés
  • Profil
  • Jelszó visszaállítása

Írástechnika

  • Tervezés
  • Narráció
  • Szereplők
  • Érzelmek
  • Párbeszéd

E-mail értesítés

Add meg az e-mail címedet, ha értesítést szeretnél az új bejegyzésekről!

Join 118 other subscribers

Szerzői jog


A blogon megjelentek a Creative Commons licensz alá tartoznak: Ha megosztasz vagy idézel valamit, nevezd meg a blogot! - Ne változtass a tartalmán! - Kereskedelmi célra nem használható fel!
Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International
2026. október
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« máj    

Kategóriák

Korábbi bejegyzések

Powered by WordPress.com.

Loading Comments...
%d