Ahogy azon gondolkodtam, hogyan is kezdjem el az értékelést, a hollywoodi filmek jutottak eszembe. Na nem azért, mert ez a trilógia rájuk hasonlítana, épp az ellenkezőleg! Hollywood honosította meg azt a fajta filmkészítést – fordítsuk le most történet-gyártásra –, amikor a cselekmény percre pontosan ütemezett. Ha egy történetet két órás filmnek tekintünk, akkor a tizenkettedik perc környékén fordulatnak kell bekövetkeznie, amely megváltoztatja az eseményeket, a feléig kérdések és rejtélyek merülnek fel, onnan viszont illik elkezdeni megválaszolni őket, míg az utolsó tíz percben egy magas ívű kiteljesedésnek kell jönnie. El is nevezték Hollywood formulának. Alapvetően jól működik, hiszen arra alapozták, ahogy az emberi agy befogadja a meséket, és ahogyan reagál rájuk.

De! Ha sok-sok ilyen sémára épülő filmet láttál, akkor egy idő után már nem tudod annyira élvezni, arra gondolsz közben, hogy „na, megint egy halivúdi film!„.

Hogy mi köze van ennek a Kingfountain könyvekhez? Az, hogy kontrasztban állnak vele, egyáltalán nem az agyonhasznált sablonra épülnek. És ez a javukra szolgál! Felüdítő volt olyan könyvet olvasni, amely a saját ritmusában haladt, ahogy a történet megkívánta.

Igaz, némi türelemre volt szükség az első kötetnél, mert az események lassabban bontakoztak ki, mint ahogy szerettem volna. Eleinte túl részletesnek tűnt a környezet és a szereplők leírása, de a végére kialakult, és lett annyira izgalmas, hogy el akarjam olvasni a következő részt.

Illetve nem is az olvasás a helyes kifejezés, mivel hangoskönyv formában hallgattam. Két ok miatt szeretem a hangoskönyveket. Az egyik, hogy hallgathatom őket munkába menet (de erről már írtam korábban).  A másik, hogy hivatásosok (sokszor színészek) olvassák fel őket, akik képesek hangjukat változtatva megszemélyesíteni a különféle szereplőket. Azon kívül a hanglejtéssel, hangsúlyozással élvezetesebbé teszik az egészet, sokszor szinte eljátsszák a történetet. (Erről eszembe jut a Szíriusz kapitány hangjáték a magyar rádióban, mennyi is… kb negyven évvel ezelőtt. Valaki emlékszik még rá?)

Ha már értékelést ígértem, akkor lássuk a trilógiát magát! Figyelem, szpoilerveszély! A történet akkor indul, amikor Owen, a főszereplő még csak nyolc éves. A király elválasztja nemesi rangú szüleitől, és arra kényszeríti, hogy a palotában éljen túszként, amivel a szülők engedelmességét biztosíthatja. Itt ismerkedik meg a hasonló korú Elizabeth-tel, akivel nagyon jó barátok lesznek, annyira, hogy később egymásba is szeretnek. Owennek váratlan szövetségese akad a palotában, a korábbi királyné méregkeverője, aki egyáltalán nem valami öreg banya, hanem egy fiatal nő, kiemelkedő kémkedési képességekkel megáldva. Segítségével elhitetik a királlyal, hogy Owent a varázserő forrását jelentő Szökőkút (és úgy általában a vízi) a jövőbe látás képességével áldotta meg. Később kiderül, hogy valóban bír egyféle áldással, de az inkább a mindig kalkuláló előrelátás, és az összefüggések áttekintésének képessége. A király maga is rendelkezik egy képességgel: hangjának erejével rá tudja venni az embereket az akaratának a végrehajtására. A történet során felbukkannak még más „áldottak” is, például egy kémnő, aki bármilyen külsőt fel tud venni, elhitetni az emberrel, hogy másvalakit látnak. A legérdekesebb ebből a szempontból a hercegnő, aki szirének leszármazottja, és valóban látja a jövőt. A mágiarendszer következetes, fokozatosan bontakozik ki, és jól illeszkedik a történetbe. Az író jó egyensúlyt talált a mágia, a cselekmény és a szereplők ábrázolása között.

Ha már erről van szó, a regények egyik erőssége a karakterábrázolás. Néhol eltúlzottnak találtam, de lehet, hogy csak azért, mert én jobban szeretem az akciót. Viszont az akció kitűnően illeszkedett a szereplők jelleméhez, nem volt erőltetett, hanem a döntéseikből született és azok következménye volt. Külön meg kell említenem a főgonosz karakterét. Nem egy sablonos rosszfiú volt, akinek egyetlen célja, hogy elintézze a főhőst, hanem hús-vér ember, akit a körülmények és saját vágyai formáltak, és vitték egyre lejjebb a lejtőn.

A történet során egy, a (gonosz) király elleni összeesküvés szálai bontakoznak ki, Owen (már felnőttként) ennek a leleplezésén dolgozik. Közben azon is igyekszik, hogy a beteljesüléshez segítse azt a próféciát, amely szerint a királyság trónjára egy igazságos király fog ülni. Ez veszélyes kalandokba, csatákba és életveszélybe sodorja. Nem elég, hogy az ármánykodással kell küzdenie, arra is rá kell jönnie, hogy kihez húzza a szíve igazán. Gyerekkori szerelméhez, akit mással való házasságba kényszerített a király, de aki megszerette a férjét? Vagy a hercegnőhöz, akiben eleinte habozik megbízni a titokzatossága miatt, de aki előre tudja, mi fog kettejük között történni?

A trilógia több évtizedes utazás, nem csak egy veszélyeztetett és hanyatló királyságért vívott csaták veszélyei között, hanem az érzelmek tengerén is.