31 csütörtök aug 2017
Posted in jótanács, személyes fejlődés
Lehet, hogy már láttad ezt, de most nézd az írói pályafutás szempontjából! (A beállításokban alul lehet automatikus fordítást rátenni, nem tökéletes, de visszaadja a lényeget.)
03 csütörtök aug 2017
Posted in jótanács
Rövid leszek, de velős. Az alábbiak Robert Heinlein alapelvei az írással kapcsolatban, amelyek nem hiszem, hogy különösebb magyarázatra szorulnak. A sci-fi kedvelőknek nem kell bemutatni az írót, de ha véletlenül nem tudod kicsoda, nézz be a Wikipédiára! A Moly-on pedig biztosan találsz ismerős könyvet a tollából.
És most az alapelvek:
Egy: Írnod kell!
Kettő: Fejezd be, amit elkezdtél!
Három: Tartózkodj az újraírástól, kivéve szerkesztői megrendelésre.
Négy: Tedd ki a történetetdet a „piacra”!
Öt: Tarts ott addig, amíg el nem kel!
22 péntek márc 2013
Posted in Írástechnika, jótanács, Narráció
Képzeld el, hogy felfedező vagy! Mesebeli világokat kutatsz, amelyek száz csodát rejtenek. Egy ajtó előtt állsz, amely nem tudod pontosan hová vezet, de sejted, hogy izgalmas élmények várnak odatát. Lassan kinyitod az ajtót, és kíváncsian belépsz. Egy könyvekkel telezsúfolt szobában találod magadat, körös körül kicsi és nagy, vastag és vékony kötetek, némelyik bőrkötésű, mások papírborításúak. Egyszer csak dőlni kezd a szemben lévő polc, és mielőtt menekülésre tudnád fogni a dolgot rád borul. Egy halom könyv alatt találod magadat. A kalandtól el is megy a kedved egy időre.
Nem ilyen drasztikusan ugyan, de valahogy így zökkent ki az olvasásból, amikor az író masszív mennyiségű információval áraszt el egyszerre. Fejem búbjáig benne vagyok a kalandban, odaszögez az izgalom a lapokhoz, egyszer csak megakaszt a több oldalas háttértörténet, aminek vagy van köze az eseményekhez, vagy nincs.
A kezdő íróknak – magamat is beleértve – ez az egyik gyerekbetegsége. Annyira szeretnénk mindent elmondani az adott helyzettel vagy szereplővel kapcsolatban, hogy unalmas locsogásba kezdünk. Könnyű alkalmazni, ezért beleesünk a csapdájába. Különösen olyan történeteknél, amelyek elképzelt világban játszódnak, és az olvasó egyáltalán nem ismeri.
Miért rossz?
Hogyan lehet felismerni?
Nálam tapasztaltabb írók szerint, ha egy bekezdésnél több a leírás vagy a háttértörténet, akkor a túl sok információ mezsgyéjére tévedtünk. A másik csapda, ha a szereplők olyan dologról beszélnek, amelyet mindnyájan tudnak, és csak azért „kerül szóba”, hogy az olvasó is megismerje. Tipikus árulkodó jelei a „Mint bizonyára tudod…” vagy a „Ha elfelejtetted volna…” kezdetű mondatok.
Hogyan kerüljük el?
Több módszer is segíthet az információdömping gyógykezelésében.
Ha utikönyvet vagy tudományos értekezést írsz, akkor nem biztos, hogy javasolt a fentiek alkalmazása, viszont ha regényen dolgozol, akkor segíthetnek érdekesebbé tenni.
07 csütörtök febr 2013
Posted in Írástechnika, jótanács, szereplő, Szereplők
Tags
akció, együttérzés, hibák, karakter, körülmények, módszer, szereplő, történet
Sokáig azt gondoltam, hogy az izgalmas cselekmény fontosabb, mint a karakterek. Végül is, az adja a történet izgalmát, hogy mi fog történni. Aztán rá kellett jönnöm, hogy a sztori érdekes karakterek nélkül olyan, mint az autó lapos gumikkal: benne van az erő, mégsem akar úgy menni, ahogy kellene. Kell, hogy együtt érezzünk a főszereplővel, érdekeljen a sorsa! Ezek módszerek abban segítenek, hogy három dimenziós, élő szereplőket állítsunk az olvasók elé.
Néhány író azzal próbálja szimpatikusabbá tenni a szereplőit, hogy mostoha körülmények közé helyezi őket. Elhunyt hozzátartozó, molesztáló galeri, nők után futó férj, elveszített munkahely, idegen környezet a költözés után, elnyomó hatalom, életveszély. Ezek valóban szimpátiát keltenek az olvasóban, de ha a szereplő csak passzívan elszenvedi őket, akkor az együttérzés gyorsan kihűlhet. Ami a kapcsot megteremti az olvasó és a karakter között az, ahogyan a szereplő reagál a körülményekre. Amit azért tesz, hogy kimásszon a slamasztikából, legyűrje a problémát, szembeszálljon az elnyomásal. Jobban együtt tudunk érezni azzal, aki lelki szenvedések árán túlteszi magát egy szeretett elvesztésén, mint azzal, aki az egész történet alatt semmi mást nem csinál csak jajagat, és sajnáltatja magát. Azoknak a kalandoknak tudjuk jobban átadni magunkat, amelyekben a főszereplő szembeszáll a gonosszal, és mindent megtesz a legyőzéséért. Ha a rossz fiú kénye-kedve szerint bánik a „hőssel”, aki csak elszenvedi az egészet, és semmit sem tesz ellene, az olvasó hamar ásítozni kezd.
Foto: esteepictures.wordpress.com
Senki sem tökéletes. Elcsépelt közhelynek hangzik, mégis igaz. Amikor a főhős tökéletes és túlságosan magabiztos, nem érezzük igazinak. Nem is beszélve arról, hogy túl könnyen legyőzi a rosszat, abban pedig mi az izgalmas? Ha akár testi, akár lelki hibái vannak a szereplőnek, sokkal valóságosabbnak érezzük. Ha kétségei vannak azzal kapcsolatban, amit tesz, saját magunkat látjuk benne. Ha félelmeivel küzd, drukkolunk neki, hogy felül tudjon kerekedni rajtuk. Egy dologra viszont vigyáznunk kell: ne legyen hibája csak azért, hogy elkerüljük a tökéletesség látszatát. A félelmei és kétségei kapcsolódjanak a történethez, és motiválják a döntéseit. Legyenek szerves részei a sztorinak.
A szereplőknek a történet kezdete előtt is volt életük – kivéve persze, ha az egész életét felölelő életrajzi regényt írunk. Már az előtt szerettek, gyűlöltek, ettek-ittak, iskolába jártak, és még ezer dolgot csináltak, mielőtt a sztorink kezdődik. Elmélyíthetjük a karakterünket, ha beleszőjük a történetbe az őket ért traumákat, az örömöket, amelyekben részük volt, a vágyaikat, amelyek idáig vezették őket. A múlt eseményei segíthetnek megérteni, miért viselkednek úgy, ahogy.
Neked milyen módszereid vannak a mélyebb karakterábrázolásra?
01 kedd jan 2013
Posted in jótanács
Tags
Mivel is kezdhetnénk jobban az írást az új évben, mint Ray Bradbury tanácsaival:
1. Ne regényírással kezdjük írói karrierünket
Bradbury szerint akár az egész évet is a regény megírásával tölthetjük, és a végén kiderülhet, hogy mégsem jött össze. Kezdő és középhaladó íróknak rövid történeteket kellene írniuk, hogy belejöjjenek az írásba, és elsajátítsák a fogásokat.
2. Olvassunk nagyszerű rövid történeteket
Kitűnő inspiráció. Mikor egy jó sztorit olvasunk, a fantáziánk beindul, továbbgondoljuk, megcsavarjuk, kiegészítjük, és már meg is született egy friss ötlet a legújabb történetünkhöz.
Scifit kedvelőknek itt van például a http://dailysciencefiction.com/. A http://www.short-fiction.co.uk oldalon egész lista van különféle zsánerekből. Egy kis kereséssel rengeteg jó forrást lehet találni.
3. Töltsük meg a fejünket
Ez viccesen hangzik. Amire Bradbury gondolt: ezer napon keresztül, mielőtt lefekszünk, olvassunk egy rövid történetet, egy verset, és egy esszét (különféle témában, például politika, filozófia, vallás, biológia, antropológia, pszichológia, stb.). Az ezredik nap végére tele lesz a fejünk mindenfélével, ami kavarogva rengeteg új ötletet szülhet.
4. Szabaduljunk meg azoktól, akik nem támogatnak
Kicsit drasztikusnak tűnhet, de Bradbury azt tanácsolja, hogy szakítsuk meg a kapcsolatot azokkal az ismerősökkel, akik kigúnyolják írói törekvéseinket, vagy lehúznak bennünket. Azokról a „barátokról” van szó, akik negatív hozzáállásukkal csak elvennék a kedvünket az írástól. Ha jobban belegondolunk, milyen barát az aki leszólja, amit csinálni szeretünk.
5. Képezzük magunkat
Eredetileg Bradbury azt tanácsolta, hogy „éljünk a könyvtárban”. Rengeteg időt töltött a könyvtárban, mivel nem volt pénze főiskolára. Tíz évet szánt arra, hogy a könyvekből képezze magát. Manapság az internet kiválthatja a könyvek egy részét, ha jól tudunk szelektálnunk a valós tudást adó és a csak rizsázó oldalak között. A lényeg, hogy folyamatosan képezzük magunkat.
6. Írjunk örömmel
Bradbury úgy tartotta, hogy az írás nem munka, nem komoly üzlet, hanem öröm. Nagyon szeretett írni, és rendkvül élvezte az írást. Szerinte mindenkinek örömét kellene lelnie benne.
Ezzel az induló üzenettel kívánok mindenkinek boldog új évet, rengeteg ötletet, sok-sok időt, és kívánom, hogy örömet leljetek az írásban!
Fotó: www.vcreporter.com
08 szombat szept 2012
Posted in jótanács, személyes fejlődés
Azt mondják, az emberek nyolcvan százaléka szeretne írni legalább egy könyvet az élete során. A legtöbbjük sosem jut el odáig, hogy nekiüljön. Egy másik része talán elkezdi, dolgozik rajta, de sosem fejezi be. Vannak, akik megírják, de a könyv ott marad a fiók mélyén örökre.
Azoknak, akik ennél komolyabban veszik az írást, a figyelmébe ajánlom Henry Miller hét parancsolatát:
1. Egy történeten dolgozz, amíg kész nincs.
Ez nekem szól. Hajlamos vagyok elkezdeni egy történetet, és mielőtt kész, másikba fogni. Több rövid történetem durva kézirata is készen van, finomítani, csiszolni, szerkeszteni kellene őket.
2. Ne kezdj bele másik könyvbe. Felejsd el a könyvet, amit meg akarsz írni. Csak arra gondolj, amelyiket éppen írod.
Nem mindenkinek ez az elve. Van, aki megírja az első kéziratot, és pihenni hagyja hetekre, néha hónapokra, mielőtt a szerkesztésbe / újraírásba fog. Ez alatt nyilván egy másik írás projekten dolgozik.
3. Ne légy ideges, dolgozz nyugodtan, örömmel, kitartóan, bármi is van a kezed alatt.
Az ember néha elkenődik, ha nem úgy sikerül a novella, ahogy az elején elképzelte. Semmi vész, a szó olyan állatfaj, amit törölni és újraírni lehet. Fontosnak, hogy örömmel írjon az ember. Ha nem okoz örömet, a színvonal látja kárát, és felmerül a kérdés: minek törni magadat, ha nem leled benne örömedet? Kitartás – na, ezt nekem is tanulnom kellene! Néha hajlamos vagyok a kisebb ellenállású pont felé hajolni, és hagyni az egészet a fenébe. Pedig lehet, hogy csak még egy kis erőkifejtés kellene a sikerhez.
4. Egy program szerint dolgozz, ne a hangulatod szerint. Eltérhetsz a programtól, amikor úgy érzed, de térj vissza hozzá a következő napon. Koncentrálj, egy területre figyelj.
Ez megint nekem szól. Kipróbáltam, hogy egy hónapig minden nap írtam 500 szót. Minő meglepő, haladtam is az írnivalóval. Amikor csak a kedven szerint ültem le írni, sokkal silányabb lett az eredmény. Számtalanszor előfordult, hogy fáradt voltam, vagy egyszerűen csak nem éreztem kedvet az íráshoz, és inkább megnéztem egy filmet. Aztán el kellett gondolkodnom, hogy mi is a célom igazából. (Na de az egy más téma, ami önmagában is megér egy bejegyzést.)
5. Amikor nem tudsz alkotni, akkor is tudsz dolgozni valamin.
Igaz. Kipróbáltam. Érdekes, hogy ha akkor is elkezdek írni, amikor nem érzek hozzá affinitást, rövid időn belül megjön a kedvem. Amikor úgy érzi az ember, hogy nem jön a múzsa, dolgozni kell valami olyanon, ami nem igényel hatalmas ihletet. A múzsa kíváncsi természetű, az ember mellé ül, hogy vajon mit csinál, aztán nem tudja megállni, sugdosni kezd a fülébe.
6. Betonozz be minden nap egy keveset, inkább, mint hogy új tápanyagot adj hozzá!
Bevallom, ez nem igazán tiszta. Ha van ötleted, légy szi írd meg kommentben!
7. Írj elsőnek és mindig! Minden csak ezután jön.
Úgy gondolom ez arról szól, hogy bizonyos dolgok elé kell helyezni az írást. Például a tévézés, kocsmázás, vagy egyéb haszontalan időtöltés elé, mindenki helyettesítse be a saját időrablóját. Nyilván, ha nem írásból él az ember, akkor a család és a munka lesz az első.
De érthetjük szó szerint is: reggel az legyen az első dolgod, hogy írsz! Van, aki inkább felkel hamarabb, hogy legyen ideje írni.
Miller alapelvei arrafelé terelik az embert, hogy fontosnak tartsa, előtérbe helyezze az írást, és eredményeket érjen el.
10 péntek jún 2011
Posted in jótanács, személyes fejlődés
Tags
James Scott Bell könyvében találtam egy másik megfontolandó tanácsot: folyamatosan törekedj a fejlődésre! Nem csak a jó pap tanul holtig, hanem az író is (aki az akar lenni, az meg pláne). Azt javasolja:
Készíts egy listát, írd fel az erősségeidet és a gyengeségeidet. Aztán kezdd a leggyengébb területtel, és dolgozz rajta. Menj tovább a listán felfelé. Így futtathatsz egy soha véget nem érő írásfejlesztő programot.
Logikus, és eddig rendben is, probléma akkor van, ha nincs tisztában az ember a gyengeségeivel. Két módszer jut eszembe, amivel rájöhetsz miben nem vagy elég jó. Az egyik, hogy elovasod régebbi írásaidat. Az ember változik, már néhány hónap távlatából is másképp látjuk a dolgokat. Az eltelt idő ad egy távolságot, ahonnan objektívebben nézheted amit írtál. Persze nagy az esélye, hogy tök jónak tartod majd, de észreveszed az apró hiányosságait, a foltokat a szépségén. Ezek azok, amelyek segítenek beazonosítani a gyengeségeidet.
A másik módszer, hogy másokkal olvastatod el. Ez sokkal hatásosabb. Keress valakit, aki többre képes, mint azt mondani, hogy „tetszett” vagy „nem tudom, valami fura benne”. Amatőr véleményeknek nem sok hasznát veszed. Olyan valaki kell neked, aki megmondja: „figyelj, ezek a karakterek sablonosak, nincs élet bennük” vagy „nézd, kicsit több feszültséget kell belevinned, mint az, hogy a szereplők moziba menjenek vagy étterembe”. A lényeg, hogy legyen egy fogódzód, miben kell fejlődnöd.
Egy kiadó szerkesztőjének weboldalán találtam ezt a listát, javasolt területek amin dolgozhatsz:
Kiindulásnak nem is rossz! Hogyan dolgozz rajta? Vedd a leggyengébb területet, ülj neki, és írj! Ha laposak a párbeszédeid, gyakorold a párbeszéd írását. Figyeld meg hogyan csinálják a bestseller írók! Hogyan beszéltetik a karaktereiket, hogyan érik el, hogy mindegyiknek egyedi hangja legyen? Hogyan építik egymásra amit a szereplők mondanak? Mit hagynak ki az igazi élő beszédből? Azt hiszem érted a lényeget. Az interneten sok anyag elérhető ezzel kapcsolatban.
20 péntek máj 2011
„Mi hajt téged, ember: bátorság vagy félelem?”
Megatron
Úgy látszik, mostanában csupa szereplőkkel kapcsolatos témába botlom. Ígérem, másról is fogok írni, de van itt valami, ami megér egy bejegyzést. Mit tehetünk annak érdekében, hogy ne legyenek unalmasak, laposak a szereplők, sőt, fokozzák a sztori feszültségét? (Nyugi, nem én okoskodtam ki őket, tapasztalt íróktól szedtem össze. Mondtam már, hogy én is tanuló vagyok?)
Tegyük olyan bátorrá őket, mint amilyennek elképzelni sem tudták volna magukat a történet elején. Sam Witwicky-nek, a gimis srácnak (Shia LaBeouf, Transformers) nem kis bátorságra van szüksége, hogy a Kockával a hóna alatt felmásszon az épület legtetejére, és szembenézzen Megatronnal.Miután ezerféle képpen elbántunk főhősünkkel, ne felejtsük el a legfontosabbat: végül győzedelmesen kerüljön ki a kalamajkából! (Vagy ha nem győz, akkor is legyen tanulsága a kálváriájának!)
Fotó: examiner.com
06 péntek máj 2011
Elvonják figyelmedet az élet apró-cseprő problémái, esetleg tévénézésen kapod magadat ahelyett, hogy az írással foglalkoznál? Olvasd el mit ajánl James Scott Bell a rendszeres és termékeny írói életmód kialakításával kapcsolatban.
Az elmúlt tizenöt év során többször is elhatároztam, hogy no most aztán elkezdem az írást! Gondolom kitalálod, hogy hamvába holt próbálkozások voltak. Néhány napos buzgalom után csökkent a lelkesedés, egy-két hét múlva pedig ugyanott tartottam mint előtte: csupán álmodoztam, hogy majd egyszer írni fogok. A fordulatot az hozta, amikor regisztráltam a 750words.com-ra, és minden nap írtam 750 szót, hónapokig. Rászoktatott az írásra. Később felhagytam vele, de jótékony hatása megmaradt, azóta is elvonási tüneteim vannak, ha nem írok. Ez a téma maga is megér egy bejegyzést, most a lényeg, hogy bele kell vágni.
Ha ez megvan, akkor jöhet Bell tanácsa: állíts fel írástervet! Nem gondolj valami iszonyúan bonyolult dologra, naptár, papír és toll kell hozzá (az utóbbiakat helyettesítheted számítógéppel). A következőket kell tenned:
29 péntek ápr 2011
Tags
Egyszer azt olvastam, hogy minden történet, amit eddig írtak, és amit ezután írni fognak, az emberről szól. Vagyis az EMBER-ről. Még azok is, amelyeknek állatok vagy idegen lények a szereplői. Mert ezek is emberi értékekről, szerelemről, barátságról, gyűlöletről, jóról és rosszról beszélnek.
A cselekmény mozgatórugója az ember, az érző és reagáló ember. A nagy kérdés mindig az: mit csinál a szereplő ebben a bizonyos helyzetben? Milyen reakciót váltanak ki belőle az események? Milyen érzések vezérlik? Hogyan reagál a veszélyre: félve elbújik, vagy dacosan kiáll küzdeni? A történet teljesen más fordulatot vesz mindkét esetben.
Vegyük például Sherk meséjét. Shrek utálja, ha zavarják a mocsarában, ezért elmegy a királyhoz, hogy tüntesse el az oda száműzött mesehősöket. A király nem valami vitéz alkat, azért mással akarja megszereztetni leendő feleségét. Egyben számító típus is, ezért amikor látja, hogy Shrek elbánik a lovagokkal, rögtön saját céljaira karja felhasználni az erejét. A cselekedeteik jellemükből fakadnak.
Ezt az alapelvet tartottam szem előtt, amikor elkészítettem a vázlatát a novellának, amit most írok. Az alapötlet már forgott a fejemben egy ideje, tudtam, hogy honnan indul a sztori, mi lesz a vége, és nagyjából hogyan jutnak el odáig a szereplők. Szóval volt egy koncepcióm. Felírtam az induló helyzetet, aztán alá a főszereplő reakcióját, más színnel hogy elkülönüljön a cselekménytől. Aztán a következő cselekménypontot, ami az indítékból következik, aztán azt, amit erre reagál a karakter, és így tovább. Ha Shrek történetére akarnám alkalmazni, valahogy így nézne ki (kék a cselekmény, zöld az ok amiért azt teszik amit tesznek):
Sherk boldogan él a mocsárban,
a király haragszik a mese szereplőkre, ezért
száműzi őket a mocsárba,
Shrek nyugalmát zavarják a mesefigurák, ezért
elmegy a királyhoz, követelve, hogy távolítsa el őket,
a lovagok ellenségnek tartják az ogrékat, ezért
megtámadják rögtön amint meglátják,
Sherk erősebb náluk, ezért
alaposan helybenhagyja őket,
és így tovább …
A kulcsszó itt az „ezért”. A cselekmény pontjai logikusan következnek a szereplők jelleméből, illetve abból ahogyan adott helyzetben reagálnak. Ha ez megvalósul, a leghihetetlenebb történetet is elhisszük.
Persze kell még néhány dolog a jó novellához, de enélkül az alap nélkül könnyen összeomlik.
Fotó: Civertan