Novella: Játssz velem!
02 szerda szept 2020
Posted in Sci-fi
02 szerda szept 2020
Posted in Sci-fi
27 szombat jún 2020
Posted in személyes fejlődés
Tags
Nem könnyű állás mellett időt találni az írásra. Illetve, hadd fogalmazzak egy kicsit másképpen: nem könnyű motivációt találni. Mert igazából nem az időhiány a probléma, hanem, hogy mit kezdünk az időnkkel. A munkaidőben dolgozni kell, ugye, marad hát a szabadidő. A megoldás egyszerű: vedd az időt, amivel rendelkezel, és csinálj vele valami mást. Ha már időt nem tudunk teremteni, akkor marad az, hogy valami helyett írjunk. Például tévézés helyett. Vagy sörözés helyett. Habár, sörözni és írni nem lehet annyira rossz!
De eltértem egy kicsit a gondolatmenetemtől, mert most inkább arról van szó, hogy mi van, ha már találtál időt az írásra, de mégse akaródzik belekezdeni. Túl hosszú volt a nap, sok a munka, agyilag nullának érzed magadat. A haverod beszólt Facebookon, és legszívesebben mennél és bevernéd az orrát. Ezer más dolog történhet, ami miatt semmi kedved az íráshoz. Az ihlet sem jön.
Kell valami motiváció!
Hadd ajánljak egy tök jó megoldást. Az a neve, hogy 4thewords.com. Előre szólok, hogy angol tudás kell hozzá, de ha ez megvan, akkor rajta, próbáld ki!
A 4thewords egy szerepjáték, amelyben szörnyeket kell legyőzni azzal, hogy minél többet írsz. Én nagyon bírom ezeket a játékokat, és azt is, hogy a jutalmak segítségével küldetéseket teljesítek és fejlesztem a karakteremet. És ami a legfontosabb: írok!
Maga a játék nem vesz el sok időt. Kiválasztom, hogy melyik küldetést akarom teljesíteni, ahhoz melyik szörnyet kell legyőznöm, összeállítom a „csata listát”, és mehet a „harc”.
Regisztráció után az első hónap ingyenes, de ha hosszú távon akarod használni az oldalt, akkor fizetni kell érte. Nem egy nagy összegről van szó, 4 dollár havonta. Több is elmegy hülyeségekre. Ha kapsz egy eszközt, ami motivál az írásra, akkor bőven megéri!
Ha ki akarod próbálni, használd az én hivatkozási kódomat: JKHJN21067. Nem kapok pénzt érte, hogy reklámozom, de ha úgy döntesz, hogy legalább egy hónapért fizetsz (a próbahónap után), akkor kapok egy hónap előfizetést. De ne ezért regisztrálj! Az a fontos, hogy legyen valami, ami ösztönöz akkor is, amikor fáradt vagy, nincs kedved írni, és különben is hagyjon mindenki békén.
Szóval, írásra fel! 4thewords.com
09 szombat máj 2020
Ez a bejegyzés elérhető lesz folyamatosan a Segédletek alatt fent a menüben.
A Kérdőív szereplők kidolgozásához oldalon megosztottam egy nagyon részletes karakter-kérdőívet. Bevallom, ritkán válaszolom meg minden egyes kérdését. Novelláknál felesleges, regényeknél pedig attól függ, mennyire fontos szerepet játszik a karakter.
Ha nincs szükséged ennyire részletes karakter-kidolgozásra, akkor itt ez a nagyon egyszerű, de éppen ezért könnyen kitölthető karakter vázlat. A Scrivener alkalmazásból Character sketch-ből vettem. Egyszerű, de ha van még valami fontos szempont, amire szükséged van, kibővítheted magadnak.
Karakter neve
Ez magáért beszél.
Szerepe a történetben
Nem minden karakter főszereplő. Ha hosszabb ideig dolgozom valamin, néha elfelejtem melyik karakter ki is, főleg, ha csak apró szerepeik vannak, ezért érdemes leírnom.
Foglalkozás
Ez is egyértelmű. Ha speciális foglalkozásról van szó, akkor ide írhatunk részleteket is.
Fizikai leírás
Hogyan néz ki a karakterünk külsőleg?
Személyiség
Belső tulajdonságok.
Szokások, viselkedésmód
Ez segíthet kidolgozni, hogy a fizikai külső és belső tulajdonságok mellett milyen jellegzetességei vannak még a szereplőnek. Hogyan viselkedik, van-e „szava járása”, jellegzetes mozdulatai.
Háttér
Fontos akkor is, ha nem kerül bele minden a történetbe. A múltunk rendkívül nagy befolyással van ránk. Sokszor lejegyzek le gyerekkori élményeket, fontos eseményeket a karakter életéből. Milyen a családi élete? Mit szeret csinálni. Olyan dolgokat, amelyek befolyással vannak a személyiségére, vagy a történet szempontjából fontosak lesznek.
Belső konfliktusok
Konfliktusok nélkül a történet unalmas. A szereplőt az is meghatározza, milyen érzések feszítik, milyen fóbiákkal küzd, mi motiválja.
Külső konfliktusok
Milyen nézeteltérései vannak másokkal? Haragban van-e valakivel? Van-e ellensége? Hogyan viszonyul mindezekhez?
Jegyzetek
Minden más, ami még fontos lehet a történethez a karakterrel kapcsolatban.
Photo by Angelica Gonzalez-Lopez on Scopio
01 szombat dec 2018
Posted in kézirat
Tags
Biztosan ismered azt a klisét, hogy „A sors útjai kifürkészhetetlenek”. Milliószor használt, elcsépelt kifejezés. De mint minden milliószor használt,elcsépelt kifejezésnek, ennek is van alapja.
Valamikor régen, ami – volt kollégámat idézve – a régi idők ködébe vész, írtam egy ujjgyakorlatot. Ha jól emlékszem, a karakterábrázolásról olvastam egy könyvet, és gyakorlásképpen írtam egy dialógust, amiben egyáltalán nincs narráció, csakis a szereplők beszélnek. Így született meg a „Megegyeztünk kisnaccsád!”, amit felraktam ide a blogomra is.
Telt múlt az idő (úgy látszik ma ilyen klisés nap van), és nemrég Messengeren kaptam egy üzenetet egy fiatal rendezőtől. Olvasta a „Megegyeztünk kisnaccsád!”-ot, és – ezt kapd ki! – tetszett neki. Megkérdezte, hogy lenne-e kedvem forgatókönyvet írni. Egy rövidfilmen dolgozik, és épp forgatókönyv írót keres.
Első gondolatom az volt, hogy a sors útjai kifürkészhetetlenek. Ja, bocs, ezt már írtam.
Második az, hogy ezt totál meg kellene próbálnom.
Harmadik az, hogy mi a fenét gondolok, még sosem írtam forgatókönyvet! Azt sem tudom hogyan néz ki. (Na jó, olvastam már többet is, de ki figyeli a sortávot, a bekezdést meg ilyeneket, amikor csak a sztori érdekel.) Végül is arra jutottam, hogy a formai követelményeknek utána lehet nézni, de bazi érdekesnek tűnik maga a lehetőség, kár lenne kihagyni. Végül úgy döntöttem, belevágok.
Maga a történet már összeállt egy rövid cselekmény formájában, ezt a vázat kellett kitölteni. Megegyeztünk, hogy megírok belőle valamennyit, és elküldöm a rendezőnek. Tetszett neki. Megbeszéltük az ütemtervet, meg ilyeneket.
A minap elküldtem, ami eddig kész, és mellé raktam néhány javaslatot a sztorival kapcsolatban. Ismét csak tetszett.
Szóval most már tényleg forgatókönyvet írok!
Egyelőre nem árulok el többet, de majd amikor már lehet, megosztom miről van szó. Addig is, ne kíméljétek a tollat, papírt és billentyűzetet!
07 vasárnap jan 2018
Posted in Tervezés
Van egy probléma, amivel már régóta küzdök: hosszabb írásoknál elveszítem a lendületet néhány fejezet után, és nem fejezem be. Sokáig azt hittem, az az oka, hogy mire kitalálom a cselekményt és megírok a sztoriból valamennyit, már nem találom elég érdekesnek. Jön egy másik ötlet, érdekesett történet, és abba kezdek bele.
A rövidebb történeteket nem gond befejeznem. Azok általában összeállnak a fejemben, mire nekikezdek az írásnak. Persze ezeket könnyebb gondolatban összerakni, egy regényt már problémásabb lenne.Egy idő után aztán előkerülnek ezek a félbemaradt írások, és láss csodát, megint érdekesnek találom őket, megint foglalkozom velük valamennyit.
Nemrég hasonlóan jártam, kezdtem elveszíteni az érdeklődésemet az egyik kisregény hosszúságú írásommal kapcsolatban. Ezúttal nem hagytam eltűnni a sztorit a süllyesztőben, hanem végiggondoltam, mi lehet az ok. Ahogy agyaltam rajta, az tűnt fel, hogy egész jól indult, aztán ahogy előrébb jutottam a történetben, egyre laposabb lett. Mintha eresztette volna a gőzt. Az első fejezetet még alapos átgondoltam, belekezdtem a világépítésbe és a szereplők megteremtésébe is, de ahogy haladtam előre, egyre kevesebb előre kidolgozott részlet állt a rendelkezésemre. Jött egy szereplő, akinek még nem alakítottam ki rendesen a jellemét, és olyan hatást keltett, mintha kartonból vágták volna ki. A főszereplő megérkezett egy helyre, és csak halvány elképzelésem volt, hogyan is néz ki a város. Hiányoztak az apró részletek, amelyek hitelesebbé tesznek egy történetet.Ezért úgy döntöttem, hogy több időt és energiát fektetek az előkészítésbe.
A következő fejezet elkezdése helyett írtam egy listát, hogy mit kell előkészítenem: milyen új szereplők jelennek meg, melyek az új helyszínek. Valahogy így nézett ki:
Szereplők:
– Leeroc,
– Trevos,
– Özvegy,
– Szolgálólány,
– Inas.
Helyszínek:
– Malnaren háza,
– Utca.
Leeroc a főszereplő, az ő jellem-leírása már elég részletes, de a többieken még kellett dolgoznom. Megformáltam ezeket a szereplőket, vittem elég mélységet a jellemükbe, hogy hihetőbbek és életszerűbbek legyenek. A két helyszín most jelenik meg először a történetben, még hátra van a részletes kidolgozásuk (csak magamnak), amelyből merítve összeállnak majd a leírásos részek a fejezetben. Kell még egy horog is a végére, ami tovább húzz majd az olvasót a következő fejezet olvasására. Csak ez után fogom megírni a fejezetet, és azt remélem, hogy jobb lesz majd, mint előkészítés nélkül lett volna.

Ezt az egészet arra a kérdésre lehet visszavezetni, hogy tervező vagy felfedező típusú az ember írási stílusa. Amit már megtapasztaltam, hogy nem szigorúan az egyik vagy a másik lehet, hanem ez olyan, mint egy skála, egyik végén a tervező, másikon a felfedező módszer. Én valahol a kettő között vagyok, és úgy tűnik, hogy el kell mozdulnom egy kicsit a tervező felé, ugyanakkor megmarad bizonyos fokú szabadság a történet felfedezésére, ahogy írom.Te tervező vagy felfedező vagy inkább?
03 csütörtök aug 2017
Posted in jótanács
Rövid leszek, de velős. Az alábbiak Robert Heinlein alapelvei az írással kapcsolatban, amelyek nem hiszem, hogy különösebb magyarázatra szorulnak. A sci-fi kedvelőknek nem kell bemutatni az írót, de ha véletlenül nem tudod kicsoda, nézz be a Wikipédiára! A Moly-on pedig biztosan találsz ismerős könyvet a tollából.
És most az alapelvek:
Egy: Írnod kell!
Kettő: Fejezd be, amit elkezdtél!
Három: Tartózkodj az újraírástól, kivéve szerkesztői megrendelésre.
Négy: Tedd ki a történetetdet a „piacra”!
Öt: Tarts ott addig, amíg el nem kel!
31 szombat dec 2016
Posted in csacsogás
Az év vége közeledtével mérleget szokás készíteni, de én most kihagyom, mert bundás barátom már türelmetlenül vár a sétára.
2016-ról csak annyit, hogy írás szempontjából vérszegény évet zárok. Nem panaszként mondom, egyszerűen csak sok volt a másféle tennivaló. A munkám feszült tempót diktált, esténként, amikor időm lett volna írni, agyilag nem voltam képes rá. Nyáron házkeresésbe fogtunk, és bár az online keresésbe Kedvesem fektette a rengeteg energiát, időt vett el, hogy megnézzük a potenciális ház-jelölteket. Családi betegeskedés és kórházba járás is szívta az energiánkat, erről a Kedvesem írt bővebben is a családi blogunkban (amit gyakorlatilag ő visz, én csak néha-néha bukkanok fel).
Azonban 2016 – ahogy az angol mondja – víz a híd alatt, elfolyt, elmúlt. Nézzük inkább a jövő évi terveket.
Az elmúlt években írtam jónéhány sci-fi novellát, amelyeket elkezdtem összerendezni egy könyvbe. A Publio segítségével fogom kiadni, nem csak e-könyvként, hanem nyomtatásban is elérhető lesz azoknak, akik a papírt jobban szeretik. Van még némi szerkeszteni való, főleg azokon a történeteken, amelyeket régebben írtam. Aztán meg kell még formáznom, hogy az e-könyv formátumnak megfeleljen.
Belekezdtem egy nagyobb projektbe, amelynek egyelőre „Inspektor” a munkacíme. Ez egy fantasy sorozat, amelynek az első részén már dolgozom. A tervek szerint a részek kisregény terjedelműek lesznek (30-40 ezer szó), de meglátjuk hogyan alakul, amikor már mélyebben benne leszek.
Az utóbbi hónapokban komolyabban kezdtem foglalkozni az életmódváltással. Azon kívül, hogy művelem magamat a táplálkozással és sporttal kapcsolatban, alkalmazni is kezdtem a tanultakat. Még az elején vagyok, és van mit fejlődni, például az édességek elhagyása terén. Ha minden jól megy, összefoglalom a tapasztalataimat, hátha mások is tudnak meríteni belőle.
Tervezem a rendszeresebb blogolást is, nem csak itt, hanem a családi blogunkon is.
Fő vonalakban ennyi, egy év múlva meglátjuk, hogy mi valósult meg belőle. Ember tervez, ugye…
Kíváncsi vagyok, hogy neked milyen terveid vannak 2017-re, írd meg a kommentben!
Remélem, hogy mindenkinek, aki időnként benéz ide szerencsés és írásban gazdag éve lesz!

31 szerda aug 2016
Posted in Írástechnika, Párbeszéd
Tags
írás, felesleges, Narráció, párbeszéd, szájbarágós, terjedelmes
Van egy hátránya, ha vidéken laksz de a városban dolgozol: utaznod kell. Minden nap. Reggel bebumlizni, este haza, zötyögni a buszon vagy a vonaton (héven, metrón, stb, kinek mi a keresztje). Az utazásnak több mellékhatása is van, mint például tömeg, vagy a bacik, de ami ezen bejegyzés szempontjából releváns, az az unalom. Az ember csak bámul ki a fejéből, nézi az utcát és a házakat, amelyek minden nap ugyanolyanok, az autókat, amelyek mások, de mégsem látszik semmi különbség, és arra gondol, hogy értelmesebben is eltölthetné az idejét.
Például olvasással.
A könyvek szerelmeseinek nem kell ecsetelnem (aki nem szeret olvasni, annak meg minek), hogy az unalom elűzésének a legjobb módja az olvasás. Persze nagyobbik fiam vitatkozna ezzel, és olyanokat emlegetne, mint partizás és kerti sütögetés, és általánosságban igaza is lenne, de ezeket nem könnyű megvalósítani buszozás közben. Olvasni viszont bárhol lehet.
Az egyetlen problémám, hogy buszon-rosszul-levő típus vagyok, felfordul a gyomrom ha folyamatosan lefelé nézek utazás közben. Ezért papír vagy e-könyv nem igazán jöhet szóba a buszon. Marad a hangoskönyv. Amikor azt hallgatom, nem vagyok rosszul. Néhány hangoskönyv után rájöttem, hogy még jobb, mint a hagyományos, mert profik olvassák fel, és némelyikük igazán jó a különböző karakterek megszemélyesítésében. Változtatják a hangtónusukat, a beszédstílusukat, amikor másik szereplő beszél.
És egy kis locsogás után el is érkeztünk ahhoz, amiről írni akarok: Amikor túl sok a párbeszéd.

Különböző szintjei vannak a „túl sok”-nak.
Terjedelmes
Van egy egészséges aránya a narrációnak és a párbeszédnek. Ha rákeresel a neten, talán még tudományos magyarázatot is találsz, de olyat biztosan, ami azt taglalja, hogy milyen hosszú narrációt szakítsunk meg párbeszéddel, vagy mikor szúrjunk be egy kis cselekményt vagy leírást a túl hosszú dialógusba. Nem akarok belemenni ilyen részletekbe, inkább csak a belső érzékemre szeretnék hivatkozni, amely ösztönösen jelzi, amikor unja a sok dumát. És egy történetnek nem válik a javára, amikor az olvasó unatkozni kezd.
Felesleges
„Nem kell a sok beszéd, régóta érzem, tisztán és őszintén, egyszerűen” (azt hiszem, az Ossian dalszövege). Azt mondják egy kép többet mond el, mint ezer szó. Ha ezt a történetre alkalmazzuk, egy gesztus, egy arckifejezés leírása többet mond el egy fél oldal párbeszédnél.
Amikor valakivel beszélgetünk, az ritkán marad meg csak a szavak szintjén. A másik arckifejezése (vagy annak hiánya), testtartása, kézmozdulatai mind hozzáadnak a kimondott szavakhoz, és azok értelmezését is beépítjük a kommunikációba.
Szájbarágós
Érezted már valaha, hogy „értem, értem, lépjünk tovább”? Akkor tudod, hogy miről beszélek.
Van egy kollégám, hívjuk most Péternek. „Régi motoros” a szakmában, időnként kikérem a tanácsát, ha a szakterülete kapcsolódik az enyémhez. Az egyetlen hátránya a beszélgetéseinknek, hogy türelem kell hozzá. Ha kérdezek valamit, akkor kimerítő választ ad, sokszor olyan részletekkel, amelyek érdekesek bár, de nem tartoznak a témához. Ez ember általában ilyenkor udvariasan félbeszakítja a kollégát, és arra tereli a beszélgetést, ami igazán érdekli. Péternél ez nem működik. Ő akkor is befejezi a mondatot – sőt az egész gondolatmenetet -, ha én közbe akarok szólni. Néha vicces a helyzet, amikor egyszerre beszélünk, és ilyenkor én hagyom abba a dumálást, mert Péter egyszerűen csak mondja a magáét. Akkor is, ha már az első fél mondatban megválaszolta a kérdésemet.
Ugyanez a helyzet előállhat, amikor már rég megértettük, miről van szó, de a szereplő még mindig magyarázza.
Igazából nem mindig könnyű megtalálni a határt az éppen elég és a túl sok között, mert ahány olvasó, annyiféle, és ami valakinek sok, az lehet, hogy másnak kevés. Segít, ha ismerjük az olvasóközönségünket, mert nem mindegy, hogy veterán könyvfalóknak írunk, vagy szárnyukat bontogató tinédzsereknek.
Minden apró részletre kiterjed
A könyvben, amit most hallgatok, sok a konfliktus. Ami a történet szempontjából kiváló, mert ez viszi előre a cselekményt és mozgatja a szálakat. A szereplők azonban gyakran tisztáznak mindenféle apró részletet, amelyeknek valóban van némi jelentősége, de olyan aprólékossá teszik a párbeszédeket, ami megakasztja a történet szabad folyását.
Érdekes, de egy regényben furcsa, amikor élethű a beszélgetés. Egyszer szánjátok rá az időt, és hallgassatok bele mások társalgásába írói szemmel. Meglepődtök majd, mennyi felesleges apróságot mondanak az emberek.
Jó párbeszédet írni nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik, de sokat javíthatunk rajta, ha tudjuk, mikor „sok a duma”. Nektek milyen tapasztalataitok vannak?
(Fotó: 45cat )
20 péntek febr 2015
Posted in Szereplők
Tags
Acélszív, írás, írástechnika, Brandon Sanderson, Ironside, karakter, karakterizálás, szereplő, tévedés
Az írói blogokon, amelyeket olvasok azt tanultam: a karakter-építés alapszabálya, hogy ne legyen tökéletes a szereplő. Ha mindig minden sikerül neki, nem kell küzdenie, akkor hamar unalmassá válik. Ha semmi sem jelent neki kihívást, a karakter nem lesz életszagú. A mondás szerint senki sem tökéletes, és ezt jó, ha beépítjük a szereplőnkbe is.
A legismertebb trükk, hogy adjunk neki valami hiányosságot. Nem kell feltétlenül fizikai fogyatékosságra gondolni – bár erőteljes sztorit lehet írni egy tolókocsis főhősről, aki legyőzi a nála erősebb gonoszt. Példának itt van az Ironside sorozat (most hagyjuk figyelmen kívül az 5.5 pontos IMDb-s értékelést), de a valós élet is produkált már olyan tolókocsis detektívet, aki egy veszélyes terroristát segített kézrekeríteni. A „fogyatékosság” lehet félelem a magasságtól vagy a pókoktól, de akár erős érzelmi megpróbáltatás is. Ez gyakran egy közeli hozzátartozó halála, vagy valmi rendkívül fontos dolog elvesztése. Mindannyiunk életében történnek tragédiák, és amikor hasonló sorsú emberről olvasunk, ösztönösen beleérzünk a helyzetébe. Egy fokkal máris közelebb állunk hozzá.
Könnyebben rokonszenvezünk azzal is, aki esendő, és időnként olyan hibákat vét, mint mi. Valami olyan hiányossággal kell rendelkeznie, ami szimpatikussá teszi, ami segít az olvasónak, hogy együttérezzen vele.
Másik módszer, hogy egy nehéz, akár kilátástalan helyzetbe helyezzük. Az olvasó elkezd neki drukkolni, és mire főhősünk kimászik a slamasztikából, már meg is kedveltettük.
Ami legutóbb felkeltette a figyelmemet, az nem újdonság, de talán nem beszélnek róla annyit írói körökben. Ez az emberi tévedés.
Mint az előbb már idéztem, nem vagyunk tökéletesek. Ezt nehéz beismernünk, és vannak, akik foggal-körömmel ragaszkodnak a véleményükhöz. (Így születnek például a Facebook-os beszólós-anyázós viták.) Ez azonban nem változtat azon, hogy időnként másnak is igaza lehet. Ugyanígy, egyáltalán nem tévedhetetlen a történetünk szereplője sem – hacsak nem természetfeletti mindenttudó lényekről írunk, de ez más tészta. Néha rádöbbenhet, hogy a dolgok mások, mint aminek látszanak, nem az következett be, amit várt, sőt időnként rendesen pofára is eshet. Ez esendővé, emberivé teszi.
A tévedésnek következményei vannak, és ez az a pont, ahol a karakterépítés és a cselekmény nagyon jól összeötvözhető, ugyanis a téves döntés nagyban kihat az eseményekre.
Mondok egy példát Brandon Sanderson Acélszív című könyvéből. Spoiler következik!
David, a főhős bosszút akar állni Acélszíven, aki megölte az apját. Acélszív legyőzhetetlennek látszik: sérthetetlen, acéllá tudja változtatni a tárgyakat, és elképesztő erővel bír. Egyike a rendkívüli hatalommal és különféle különleges képességekkel rendelkező Idoloknak, akik egy évtizede uralkodnak, elnyomva a hétköznapi embereket. Természetfeletti erejük kioltotta a bennük lévő emberi jót, és gonoszokká váltak. Dávid csatlakozik a Leszámolókhoz, a normális emberekből álló csoporthoz, amely különleges technilógiákat használva harcol az Idolok zsarnoksága ellen. A csoport vezetője Prof, ő fejlesztette ki azokat az eszközöket, amelyek segíthetnek valamelyest növelni az esélyeiket. Az egész helyzet az esendő emberek harcáról szól a különleges képességekkel szemben, és minden trükkre, tudásukra és ügyességükre szükségük van. Azonban Dávid egy alapvető dologban téved: Prof nem közönséges ember, hanem maga is Idol, azzal a különbséggel, hogy ő ellenáll zsarnoki természetének, és titkolja erejét. Igazából nem új technológiákat fejlesztett ki, hanem az ő képességei működtetik az eszközöket, amelyeket a csoport használ. Ez csak a végén derül ki, és fejtetőre állítja Dávid koncepcióját az Idolokkal kapcsolatban. Visszagondolva, végig ott voltak a jelek, de Dávid csak az Acélszívvel folytatott drámai küzdelem után döbben rá az igazságra.
Az, hogy Dávid téved, nyilván a cselekményre is hatással van, ugyanakkor segít emberibbé tenni a karaktert.
Nyilván meg kell találni az egyensúlyt, hiszen a túl sok tévedés ostobának is mutathatja a szereplőt, de jól használva, erős eszköz lehet a karakterizálásban.
Foto: blogs.pioneerlocal.com és sfmag.hu
07 csütörtök márc 2013
Posted in párbeszéd, Uncategorized
Tags
A jó pap holtig tanul, tartja a mondás. Hát még aki író akar lenni! Azt mondják a nagyok, a legjobb módszer a fejlődéshez maga az írás. Írj sokat! A második legjobb módszer okos emberektől tanulni. Az egyik ilyen okos ember James Scott Bell, aki már több sikeres krimit is írt (amelyek sajnos nem olvashatóak magyarul). Nemrég fejeztem be a legutóbbi könyvét, és azt gondoltam magamban: ettől a pasastól van mit tanulnom. Szerencsére jelentek meg kifejezetten az írástechnikáról szóló könyvei, az egyiknek neki is láttam. Szeretném megosztani veletek a legutóbbi gyöngyszemet, amit találtam. Arról szól, hogyan lehet érdekesebb, ütősebb párbeszédet írni.
Vegyük alapul, hogy valami fogalmad már van a párbeszédek írásáról. Ha nincs, akkor jobb, ha előbb néhány alapozó cikket olvasol el. Aztán gyere vissza, itt várlak.
Szóval, ha építeni akarunk az alapra, akkor ezek jól jönnek:
A jó párbeszéd nem akkor indul, amikor az első szó elhangzik, hanem már korábban meg kell teremteni hozzá a légkört. Elég unalmas, amikor ketten beszélgetnek, és mindenben egyetértenek. A hétköznapi életben persze semmi gond vele, sőt örülünk, ha nem kell vitatkoznunk a másikkal, de egy regényben tök unalom az egész. Kell valami, ami érdekesebbé teszi, ez pedig a beszélgetők közötti különbség hozzáállásban, világnézetben, lelki állapotban, rendelkezésükre álló időben stb. Ez ad egy feszültséget a párbeszédnek, ami emlékezetessé fogja tenni. Ezeket a különbségeket nyilvánvalóvá kell tennünk már előre, mint amikor a dalt az előadás előtt hangszerelik.
Ez egy érdekes dolog, amit a pszichológia területéről vettek kölcsön. A lényege, hogy általában minden karakter bizonyos szerepet felöltve beszél, és következetesen ebben a szerepben marad.
Na már most, ezeket a viselkedésmintákat összepárosíthatjuk a párbeszédekben, következetesen beléjük helyezve a karaktereket. Bármelyiket szembe állíthatjuk bármelyikkel, így a konfliktusok széles skáláját kapjuk. Például két Felnőtt logikai érvekkel vitatkozhat, vagy egy Szülő-Gyerek párosításban könnyen előfordul a felelősségre vonás, vagy akár a hiszti is.
Elmore Leonard alkalmazta szívesen ezt a technikát, itt-ott kihagyva egy szót, valószerű párbeszédeket hozott létre. Például ehelyett:
– Átjössz hozzám egy sörre?
– Most nem tudok, sok a dolgom.
– Ugyan, még egy zseninek is szüksége van egy kis kikapcsolódásra.
– Majd meglátom.
Így is megírhatjuk:
– Átjössz sörözni?
– Nem tudok, dolgom van.
– Még egy zseninek is kell kikapcsolódás.
– Majd meglátom.
Feszesebb, jobban érződik belőle, hogy valami van a háttérben, és nem biztos, hogy összejön a sörözés.
Egy párbeszéd akkor élő igazán, ha szinte halljuk a karaktereket beszélni. Mivel nehéz egy ismeretlent így „hallani”, segít, ha ismert színészekre osztjuk ki a szerepet. Ugye, ha azt mondom „Úgy kell neked, halálmadár!” (Die hard, Bruce willis), szinte halljuk Dörner György hangját. Sokkal könnyebb Bruce számára párbeszédet írni, mint egy ismeretlennek. Az olvasó úgysem fogja tudni, hogy kire gondoltunk írás közben, de a párbeszéd élni és vibrálni fog.
Ha van kedved egy kis improvizációs színészi alakításhoz, akkor játszd el a karaktert. Ha szégyenlős vagy, akkor előtte zárkózz be. Bell Woody Allent hozza fel példának, aki a Bananas című filmjében saját védőügyvédjét játssza. Miután felteszi a kérdést az ügyvédi asztalnál, a tanúk padjára rohan, hogy válaszoljon. Komikus egy helyzet, és megértem, ha nem akarsz hülyét csinálni magadból, de ha mégis kipróbálnád zárt ajtók mögött, akkor légy szíves írd meg, hogy tényleg működik-e a módszer!
Bell a Keresztapa egyik mondatát hozza fel példának (nem szó szerinti idézet, Bell könyvéből fordítottam).
A normál mondat így hangozhatott volna: Moe Green vagyok! Már akkor én voltam itt a főnök, amikor te még középiskolába jártál.
A filmben így hangzik el: Moe Green vagyok! Már akkor csontokat ástam el, amikor te pompomlányokkal randiztál.
Vagy valami ilyesmi. Azt hiszem érted a lényeget.
Szeretem a pörgős könyveket. A hosszas leíró részeket, vagy a túlontúl részletes háttértörténetet nem csak ásítozással jutalmazom, hanem a szemem önálló életre kelve elkezdi átugorni a mondatokat. Egy jó párbeszéd segíthet ezen. A háttérinformációkat beszélje meg két szereplő, akik konfliktusba keverednek egymással, és észrevétlenül bevezetnek bennünket a történet hátterébe. Ugyanígy, ha a narratíva helyett feszes párbeszédet írunk, az olvasó szeme nem csak hogy nem ugorja át, hanem odatapad az oldalra.
Az egyik leggyakoribb hiba kezdő íróknál, hogy egyszerű oda-vissza párbeszédet írnak. A szereplők közvetlenül a másik mondatára válaszolnak, gyakran szavakat is ismételnek. Például:
– Szia Klári.
– Szia Emese.
– Nem is tudtam, hogy téged is meghívtak.
– Pali hívott meg. Istenem, milyen szép a ruhád!
– Ez? Tavaly vettem árleszállításon.
– Tavaly? Pedig mintha új lenne!
Meglehetősen unalmas, és szinte semmit nem mond el a karakterekről. Barátnők? Csak ismerősök? Most kerüljük el a nyilvánvaló dolgokat, a párbeszéd valahogy így alakul:
– Szia Emese.
– Nem is tudtam, hogy téged is meghívtak.
– Istenem, milyen szép a ruhád!
– Megyek, iszom valamit.
Azt hiszem Klári hiába próbál kedves lenni Emeséhez, ő ki nem állhatja.
A szereplők egymásnak adott válaszát többféleképpen variálhatjuk: a másik kérdéssel válaszol, vagy valami váratlant mond, aminek semmi köze az előző mondathoz, de ez jár az agyában. Lehet, hogy félbeszakítja, mert elege van, vagy akár mondhat valamit, amire a másik köpni-nyelni sem tud. De hallgathat is, a csend néha sokkal beszédesebb ezer szónál.
Mindenkivel előfordul, hogy néha mond valami sziporkázót, ami „nagyon ott van” az adott helyzetben. Bell a következő idézettel illusztrálja ezt Lawrence Block egyik könyvéből, amikor egy zsaru egy gyanúsítottat ír le:
„Isten olyan csúnyának teremtette, amilyennek tudta, aztán szájba vágta egy lapáttal.”
Nem rossz!
A csend erőteljes eszköz tud lenni, gyakran a legjobb választás, akármilyen szellemes párbeszéddel is tudnál előállni.
– Még egy kis bort?
– Nem, köszönöm.
– Mit szólnál, ha fizetnék, és felmennénk a szobánkba?
A nő szótlanul piszkálta villájával a kihűlt zöldséget.
Az első kéziratnál csak írd a párbeszédet, ahogy jön. Hadd folyjon! Amilyen gyorsan csak tudod. Nem baj, ha nem tökéletes, később húzhatsz és javíthatsz rajta. Viszont olyan mondatok is születhetnek, amelyekre nem is gondoltál volna, ha aprólékos gonddal szerkeszted őket.
Ez az előző pont ellentéte. Vedd elő az egyik jelenetet, és menj végig rajta. Vágj ki, amennyit csak tudsz. Vágj ki szavakat, mondatokat, helyettesíts szavakat csenddel és akcióval, mintha arra törekednél, hogy némafilmet csinálj. Szinte minden esetben jobbak lesznek a párbeszédek. Amikor végeztél, visszarakhatsz részeket, amelyek akarsz.
Még nem próbáltam ki mindet, de kíváncsivá tettek. Te melyiket alkalmazod?