Tag Archives: párbeszéd

Amikor túl sok a duma

31 szerda aug 2016

Posted by in Írástechnika, Párbeszéd

≈ Leave a comment

Tags

, , , , ,

Van egy hátránya, ha vidéken laksz de a városban dolgozol: utaznod kell. Minden nap. Reggel bebumlizni, este haza, zötyögni a buszon vagy a vonaton (héven, metrón, stb, kinek mi a keresztje). Az utazásnak több mellékhatása is van, mint például tömeg, vagy a bacik, de ami ezen bejegyzés szempontjából releváns, az az unalom. Az ember csak bámul ki a fejéből, nézi az utcát és a házakat, amelyek minden nap ugyanolyanok, az autókat, amelyek mások, de mégsem látszik semmi különbség, és arra gondol, hogy értelmesebben is eltölthetné az idejét.
Például olvasással.
A könyvek szerelmeseinek nem kell ecsetelnem (aki nem szeret olvasni, annak meg minek), hogy az unalom elűzésének a legjobb módja az olvasás. Persze nagyobbik fiam vitatkozna ezzel, és olyanokat emlegetne, mint partizás és kerti sütögetés, és általánosságban igaza is lenne, de ezeket nem könnyű megvalósítani buszozás közben. Olvasni viszont bárhol lehet.
Az egyetlen problémám, hogy buszon-rosszul-levő típus vagyok, felfordul a gyomrom ha folyamatosan lefelé nézek utazás közben. Ezért papír vagy e-könyv nem igazán jöhet szóba a buszon. Marad a hangoskönyv. Amikor azt hallgatom, nem vagyok rosszul. Néhány hangoskönyv után rájöttem, hogy még jobb, mint a hagyományos, mert profik olvassák fel, és némelyikük igazán jó a különböző karakterek megszemélyesítésében. Változtatják a hangtónusukat, a beszédstílusukat, amikor másik szereplő beszél.
És egy kis locsogás után el is érkeztünk ahhoz, amiről írni akarok:  Amikor túl sok a párbeszéd.

talktoomuch1

Különböző szintjei vannak a „túl sok”-nak.

Terjedelmes 

Van egy egészséges aránya a narrációnak és a párbeszédnek. Ha rákeresel a neten, talán még tudományos magyarázatot is találsz, de olyat biztosan, ami azt taglalja, hogy milyen hosszú narrációt szakítsunk meg párbeszéddel, vagy mikor szúrjunk be egy kis cselekményt vagy leírást a túl hosszú dialógusba. Nem akarok belemenni ilyen részletekbe, inkább csak a belső érzékemre szeretnék hivatkozni, amely ösztönösen jelzi, amikor unja a sok dumát. És egy történetnek nem válik a javára, amikor az olvasó unatkozni kezd.

Felesleges

„Nem kell a sok beszéd, régóta érzem, tisztán és őszintén, egyszerűen” (azt hiszem, az Ossian dalszövege). Azt mondják egy kép többet mond el,  mint ezer szó. Ha ezt a történetre alkalmazzuk, egy gesztus, egy arckifejezés leírása többet mond el egy fél oldal párbeszédnél.
Amikor valakivel beszélgetünk, az ritkán marad meg csak a szavak szintjén. A másik arckifejezése (vagy annak hiánya), testtartása, kézmozdulatai mind hozzáadnak a kimondott szavakhoz, és azok értelmezését is beépítjük a kommunikációba.

Szájbarágós

Érezted már valaha, hogy „értem, értem, lépjünk tovább”? Akkor tudod, hogy miről beszélek.
Van egy kollégám, hívjuk most Péternek. „Régi motoros” a szakmában, időnként kikérem a tanácsát, ha a szakterülete kapcsolódik az enyémhez. Az egyetlen hátránya a beszélgetéseinknek, hogy türelem kell hozzá. Ha kérdezek valamit, akkor kimerítő választ ad, sokszor olyan részletekkel, amelyek érdekesek bár, de nem tartoznak a témához. Ez ember általában ilyenkor udvariasan félbeszakítja a kollégát, és arra tereli a beszélgetést, ami igazán érdekli. Péternél ez nem működik. Ő akkor is befejezi a mondatot – sőt az egész gondolatmenetet -, ha én közbe akarok szólni. Néha vicces a helyzet, amikor egyszerre beszélünk, és ilyenkor én hagyom abba a dumálást, mert Péter egyszerűen csak mondja a magáét. Akkor is, ha már az első fél mondatban megválaszolta a kérdésemet.
Ugyanez a helyzet előállhat, amikor már rég megértettük, miről van szó, de a szereplő még mindig magyarázza.
Igazából nem mindig könnyű megtalálni a határt az éppen elég és a túl sok között, mert ahány olvasó, annyiféle, és ami valakinek sok, az lehet, hogy másnak kevés. Segít, ha ismerjük az olvasóközönségünket, mert nem mindegy, hogy veterán könyvfalóknak írunk, vagy szárnyukat bontogató tinédzsereknek.

Minden apró részletre kiterjed

A könyvben, amit most hallgatok, sok a konfliktus. Ami a történet szempontjából kiváló, mert ez viszi előre a cselekményt és mozgatja a szálakat. A szereplők azonban gyakran tisztáznak mindenféle apró részletet, amelyeknek valóban van némi jelentősége, de olyan aprólékossá teszik a párbeszédeket, ami megakasztja a történet szabad folyását.
Érdekes, de egy regényben furcsa, amikor élethű a beszélgetés. Egyszer szánjátok rá az időt, és hallgassatok bele mások társalgásába írói szemmel. Meglepődtök majd, mennyi felesleges apróságot mondanak az emberek.

Jó párbeszédet írni nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik, de sokat javíthatunk rajta, ha tudjuk, mikor „sok a duma”. Nektek milyen tapasztalataitok vannak?

(Fotó: 45cat )

Hogyan kerüljük el az információáradatot?

22 péntek márc 2013

Posted by in Írástechnika, jótanács, Narráció

≈ 3 hozzászólás

Tags

, , , , , ,

Képzeld el, hogy felfedező vagy! Mesebeli világokat kutatsz, amelyek száz csodát rejtenek. Egy ajtó előtt állsz, amely nem tudod pontosan hová vezet, de sejted, hogy izgalmas élmények várnak odatát. Lassan kinyitod az ajtót, és kíváncsian belépsz. Egy könyvekkel telezsúfolt szobában találod magadat, körös körül kicsi és nagy, vastag és vékony kötetek, némelyik bőrkötésű, mások papírborításúak. Egyszer csak dőlni kezd a szemben lévő polc, és mielőtt menekülésre tudnád fogni a dolgot rád borul. Egy halom könyv alatt találod magadat. A kalandtól el is megy a kedved egy időre.

Nem ilyen drasztikusan ugyan, de valahogy így zökkent ki az olvasásból, amikor az író masszív mennyiségű információval áraszt el egyszerre. Fejem búbjáig benne vagyok a kalandban, odaszögez az izgalom a lapokhoz, egyszer csak megakaszt a több oldalas háttértörténet, aminek vagy van köze az eseményekhez, vagy nincs.

A kezdő íróknak – magamat is beleértve – ez az egyik gyerekbetegsége. Annyira szeretnénk mindent elmondani az adott helyzettel vagy szereplővel kapcsolatban, hogy unalmas locsogásba kezdünk. Könnyű alkalmazni, ezért beleesünk a csapdájába. Különösen olyan történeteknél, amelyek elképzelt világban játszódnak, és az olvasó egyáltalán nem ismeri.

Miért rossz?

  • Megtöri a történetet. Nem hiszem, hogy szívesen vettem volna, ha például a Star Wars-ban, amikor az ewokok bolygóján javában zajlik a harc, C3PO kiselőadásba kezd a kis szőrös lények kultúrájáról vagy történelméről.
  • Unalmas. Bármilyen szorosan kapcsolódik is a sztorihoz vagy az adott karakterhez. Régen az volt a módja egy könyv kezdésének, hogy részletes leírást adtak a környezetről és a szereplőkről. Emlékeimben még halványan él, hogy például a Kőszívű ember fiai első ötven oldala csupa leírás és előzmény. Mára megváltoztak az olvasói igények, az olvasók kevésbé vevők az ilyen lassú elbeszélő módra. Jobb esetben kihagynak részeket, aki türelmetlenebb, akár a könyvet is a sarokba vághatja.

Hogyan lehet felismerni?

Nálam tapasztaltabb írók szerint, ha egy bekezdésnél több a leírás vagy a háttértörténet, akkor a túl sok információ mezsgyéjére tévedtünk. A másik csapda, ha a szereplők olyan dologról beszélnek, amelyet mindnyájan tudnak, és csak azért „kerül szóba”, hogy az olvasó is megismerje. Tipikus árulkodó jelei a „Mint bizonyára tudod…” vagy a „Ha elfelejtetted volna…” kezdetű mondatok.

Hogyan kerüljük el?

Több módszer is segíthet az információdömping gyógykezelésében.

  • Ha mindenképpen el kell mesélnünk az előzményeket, írhatunk prológust, bár sok szerkesztő kifejezetten ellenzi.
  • Gondosan válasszuk ki, mi az, amit feltétlenül tudnia kell az olvasónak! A többit dobjuk ki, bármennyire brilliáns részletnek tartjuk is.
  • Ne magyarázzuk túl a dolgokat. Még fantasy könyvekben is – ahol ismeretlen világba kell bevezetni az olvasót -, vannak részletek, amelyeket felesleges megmagyarázni. Például tökéletesen megáll a történet, ha csak annyit közlünk, hogy a bolygónak két holdja van, és nem adunk asztronómiai indoklást.
  • Osszuk szét az információt több részre, és a cselekmény különböző pontjain szúrjuk be. Könnyű dolgunk lenne, ha rögtön az elején elmesélnénk a főszereplő egész addigi életét, mert később nem kellene foglalkoznunk vele. Amivel valószínűleg elérnénk, hogy az olvasó hamar letegye a könyvet. Viszont ha gondosan adagoljuk az információt, és éppen annyit szövünk a történetbe, amennyit éppen ott megkíván, megtartjuk az olvasó figyelmét. Ezen kívül  érdekesebbé és pörgősebbé tesszük a történetet, és az információ látszólagos hiánya kérdéseket vet fel, amelyek megválaszolása iránti vágy olvastatja a könyvet.
  • Bevett módszer, hogy bizonyos tárgyak vagy események emlékeket idéznek fel a szereplőkben. Ilyenkor könnyedén be lehet szúrni, ami a múltban történt, sőt ez segíthet a karakter kiteljesítésében is.
  • Oldjuk meg párbeszéddel. Sokkal érdekesebb, ha a szereplők beszélnek meg valamit, mintha csak közöljük a tényt az olvasóval. Emellett ugyancsak segít a karakterábrázolásban, főleg, ha sikerül egyedi hangot adni nekik. Időnként segít, ha bevonjuk az egyik „tudatlan” mellékszereplőt, akinek a többiek elmondják, amit szeretnénk, ha az olvasó is tudna.
  • Néha – főleg fantasynál találkoztam ezzel – a könyv végére is tehetünk leírásokat helyekről, eszközökről, a világ kultúrájáról, stb.

Ha utikönyvet vagy tudományos értekezést írsz, akkor nem biztos, hogy javasolt a fentiek alkalmazása, viszont ha regényen dolgozol, akkor segíthetnek érdekesebbé tenni.

12 trükk az érdekes párbeszédhez

07 csütörtök márc 2013

Posted by in párbeszéd, Uncategorized

≈ 2 hozzászólás

Tags

, , , ,

A jó pap holtig tanul, tartja a mondás. Hát még aki író akar lenni! Azt mondják a nagyok, a legjobb módszer a fejlődéshez maga az írás. Írj sokat! A második legjobb módszer okos emberektől tanulni. Az egyik ilyen okos ember James Scott Bell, aki már több sikeres krimit is írt (amelyek sajnos nem olvashatóak magyarul). Nemrég fejeztem be a legutóbbi könyvét, és azt gondoltam magamban: ettől a pasastól van mit tanulnom. Szerencsére jelentek meg kifejezetten az írástechnikáról szóló könyvei, az egyiknek neki is láttam. Szeretném megosztani veletek a legutóbbi gyöngyszemet, amit találtam. Arról szól, hogyan lehet érdekesebb, ütősebb párbeszédet írni.

talk

Fotó: MACSwriter

Vegyük alapul, hogy valami fogalmad már van a párbeszédek írásáról. Ha nincs, akkor jobb, ha előbb néhány alapozó cikket olvasol el. Aztán gyere vissza, itt várlak.

Szóval, ha építeni akarunk az alapra, akkor ezek jól jönnek:

A 12 trükk

1. Hangszerelj előre

A jó párbeszéd nem akkor indul, amikor az első szó elhangzik, hanem már korábban meg kell teremteni hozzá a légkört. Elég unalmas, amikor ketten beszélgetnek, és mindenben egyetértenek. A hétköznapi életben persze semmi gond vele, sőt örülünk, ha nem kell vitatkoznunk a másikkal, de egy regényben tök unalom az egész. Kell valami, ami érdekesebbé teszi, ez pedig a beszélgetők közötti különbség hozzáállásban, világnézetben, lelki állapotban, rendelkezésükre álló időben stb. Ez ad egy feszültséget a párbeszédnek, ami emlékezetessé fogja tenni. Ezeket a különbségeket nyilvánvalóvá kell tennünk már előre, mint amikor a dalt az előadás előtt hangszerelik.

2. A Szülő, Felnőtt és Gyerek szerep

Ez egy érdekes dolog, amit a pszichológia területéről vettek kölcsön. A lényege, hogy általában minden karakter bizonyos szerepet felöltve beszél, és következetesen ebben a szerepben marad.

  • A Szülő típus az, aki a tekintéllyel rendelkezik, akinek a kezében van a hatalom. Ő mondja meg a tutit, amit ő állít, az úgy van.
  • A Felnőtt játsza az objektív szerepet. Racionálisan gondolkodik, nem indulatos, úgy látja a dolgokat, amilyenek, esetleg ki is mondja, hogy „beszéljük ezt meg felnőtt módjára”.
  • A Gyerek viszont nem racionális, hanem érzelmi alapon reagál. Csak magára gondol, akaratos, nincs tekintettel másokra.

Na már most, ezeket a viselkedésmintákat összepárosíthatjuk a párbeszédekben, következetesen beléjük helyezve a karaktereket. Bármelyiket szembe állíthatjuk bármelyikkel, így a konfliktusok széles skáláját kapjuk. Például két Felnőtt logikai érvekkel vitatkozhat, vagy egy Szülő-Gyerek párosításban könnyen előfordul a felelősségre vonás, vagy akár a hiszti is.

3. Hagyj ki szavakat

Elmore Leonard alkalmazta szívesen ezt a technikát, itt-ott kihagyva egy szót, valószerű párbeszédeket hozott létre. Például ehelyett:
– Átjössz hozzám egy sörre?
– Most nem tudok, sok a dolgom.
– Ugyan, még egy zseninek is szüksége van egy kis kikapcsolódásra.
– Majd meglátom.
Így is megírhatjuk:
– Átjössz sörözni?
– Nem tudok, dolgom van.
– Még egy zseninek is kell kikapcsolódás.
– Majd meglátom.
Feszesebb, jobban érződik belőle, hogy valami van a háttérben, és nem biztos, hogy összejön a sörözés.

4. Oszd ki élő színészekre a szerepeket

Egy párbeszéd akkor élő igazán, ha szinte halljuk a karaktereket beszélni. Mivel nehéz egy ismeretlent így „hallani”, segít, ha ismert színészekre osztjuk ki a szerepet. Ugye, ha azt mondom „Úgy kell neked, halálmadár!” (Die hard, Bruce willis), szinte halljuk Dörner György hangját. Sokkal könnyebb Bruce számára párbeszédet írni, mint egy ismeretlennek. Az olvasó úgysem fogja tudni, hogy kire gondoltunk írás közben, de a párbeszéd élni és vibrálni fog.

5. Játszd el

Ha van kedved egy kis improvizációs színészi alakításhoz, akkor játszd el a karaktert. Ha szégyenlős vagy, akkor előtte zárkózz be. Bell Woody Allent hozza fel példának, aki a Bananas című filmjében saját védőügyvédjét játssza. Miután felteszi a kérdést az ügyvédi asztalnál, a tanúk padjára rohan, hogy válaszoljon. Komikus egy helyzet, és megértem, ha nem akarsz hülyét csinálni magadból, de ha mégis kipróbálnád zárt ajtók mögött, akkor légy szíves írd meg, hogy tényleg működik-e a módszer!

6. Hajlítsd a nyelvet

Bell a Keresztapa egyik mondatát hozza fel példának (nem szó szerinti idézet, Bell könyvéből fordítottam).
A normál mondat így hangozhatott volna: Moe Green vagyok! Már akkor én voltam itt a főnök, amikor te még középiskolába jártál.
A filmben így hangzik el: Moe Green vagyok! Már akkor csontokat ástam el, amikor te pompomlányokkal randiztál.
Vagy valami ilyesmi. Azt hiszem érted a lényeget.

7. Mutasd be a dolgokat a párbeszéden keresztül

Szeretem a pörgős könyveket. A hosszas leíró részeket, vagy a túlontúl részletes háttértörténetet nem csak ásítozással jutalmazom, hanem a szemem önálló életre kelve elkezdi átugorni a mondatokat. Egy jó párbeszéd segíthet ezen. A háttérinformációkat beszélje meg két szereplő, akik konfliktusba keverednek egymással, és észrevétlenül bevezetnek bennünket a történet hátterébe. Ugyanígy, ha a narratíva helyett feszes párbeszédet írunk, az olvasó szeme nem csak hogy nem ugorja át, hanem odatapad az oldalra.

8. Az elkerülő taktika

Az egyik leggyakoribb hiba kezdő íróknál, hogy egyszerű oda-vissza párbeszédet írnak. A szereplők közvetlenül a másik mondatára válaszolnak, gyakran szavakat is ismételnek. Például:
– Szia Klári.
– Szia Emese.
– Nem is tudtam, hogy téged is meghívtak.
– Pali hívott meg. Istenem, milyen szép a ruhád!
– Ez? Tavaly vettem árleszállításon.
– Tavaly? Pedig mintha új lenne!
Meglehetősen unalmas, és szinte semmit nem mond el a karakterekről. Barátnők? Csak ismerősök? Most kerüljük el a nyilvánvaló dolgokat, a párbeszéd valahogy így alakul:
– Szia Emese.
– Nem is tudtam, hogy téged is meghívtak.
– Istenem, milyen szép a ruhád!
– Megyek, iszom valamit.
Azt hiszem Klári hiába próbál kedves lenni Emeséhez, ő ki nem állhatja.
A szereplők egymásnak adott válaszát többféleképpen variálhatjuk: a másik kérdéssel válaszol, vagy valami váratlant mond, aminek semmi köze az előző mondathoz, de ez jár az agyában. Lehet, hogy félbeszakítja, mert elege van, vagy akár mondhat valamit, amire a másik köpni-nyelni sem tud. De hallgathat is, a csend néha sokkal beszédesebb ezer szónál.

9. Időnként villants meg egy gyöngyszemet

Mindenkivel előfordul, hogy néha mond valami sziporkázót, ami „nagyon ott van” az adott helyzetben. Bell a következő idézettel illusztrálja ezt Lawrence Block egyik könyvéből, amikor egy zsaru egy gyanúsítottat ír le:
„Isten olyan csúnyának teremtette, amilyennek tudta, aztán szájba vágta egy lapáttal.”
Nem rossz!

10. Amikor a csend többet mond

A csend erőteljes eszköz tud lenni, gyakran a legjobb választás, akármilyen szellemes párbeszéddel is tudnál előállni.
– Még egy kis bort?
– Nem, köszönöm.
– Mit szólnál, ha fizetnék, és felmennénk a szobánkba?
A nő szótlanul piszkálta villájával a kihűlt zöldséget.

11. Csak hagyd, hadd jöjjön

Az első kéziratnál csak írd a párbeszédet, ahogy jön. Hadd folyjon! Amilyen gyorsan csak tudod. Nem baj, ha nem tökéletes, később húzhatsz és javíthatsz rajta. Viszont olyan mondatok is születhetnek, amelyekre nem is gondoltál volna, ha aprólékos gonddal szerkeszted őket.

12. Minimalizálj

Ez az előző pont ellentéte. Vedd elő az egyik jelenetet, és menj végig rajta. Vágj ki, amennyit csak tudsz. Vágj ki szavakat, mondatokat, helyettesíts szavakat csenddel és akcióval, mintha arra törekednél, hogy némafilmet csinálj. Szinte minden esetben jobbak lesznek a párbeszédek. Amikor végeztél, visszarakhatsz részeket, amelyek akarsz.

Még nem próbáltam ki mindet, de kíváncsivá tettek. Te melyiket alkalmazod?