Akár verselemzés is következhetne a cím alapján, ám keményebb dolgokról lesz szó: egy thrillerről fogok írni, amely tele van kemény akcióval.

A történet röviden: Shon egy tizenhat éves srác, akit a titkosszolgálat piszkos eszközökkel rángat bele maffiaellenes akciókba. Shon, hogy védje az ártatlanokat, megteszi amit kell, és közben olyan eseményekbe sodródik, amelyek az életét is veszélyeztetik. A srác talpraesett: fiatal kora ellenére kiépített egy designer drogokat értékesítő hálózatot, ami az alvilág érdeklődését is felkelti. Az kihívások mégis próbára teszik mind testileg, mind lelkileg, és egyre mélyebbre süllyed a mocsokba. Ahhoz, hogy elbánjon a bűnözőkkel, neki magának is azzá kell válnia. A Firkálok blogon olvashattok a könyvből egy rövid részletet.

A történet erős jelenettel kezdődik, rögtön belecsöppenünk a közepébe. Így is illik egy thrillerhez, hadd gerjedjen rögtön a feszültség, ami később csak fokozódik. Az akciójelenetek pörgősek, izgalmasak, olvastatják a könyvet.

A karakterek érdekesek, az írónak sikerült elkerülnie a lapos szereplőket. Shon, a főszereplő befutja a maga jellemfejlődési pályáját, amely külön érdekessége, hogy nem egy menő ügynök fejlődik ki a szemünk láttára, hanem az események kihozzák a srác rossz oldalát is. Szuperhős helyett egy olyan jellemet kapunk, ami ad egy kis fejtörést, hogy hol is helyezzük el a pozitív-negatív skálán.

Ha már a főhősnél tartunk: a korával volt egy kis problémám, nehezen tudtam elhinni, hogy csak tizenhat éves. Először is, felmerült bennem, hogyan élhet egyedül. Anyja meghalt néhány éve, apja pedig valahol Dél-Amerika dzsungelében végez kutatómunkát. Vajon mit szól egy ilyen helyzethez a gyámhivatal? Hogyan intézi a közügyeket fiatalkorúként? Érdemes lenne tisztázni ezeket. Végig az volt az érzésem, hogy egy talpraesett huszonéves a főszereplő, ilyen életkor hitelesebb lett volna a számomra.

Az író jól használja az érzékszerveket, nem csak láttat, hanem „megmutatja” a szagokat, ízeket is. Ezzel kapcsolatban lehetne még javítani a kéziraton, a helyek és karakterek leírásakor olyan érzésem volt, mintha leltárt olvasnék. Amikor új helyszínre ért a cselekmény, vagy új szereplő jelent meg, az író mintha kötelező érvényűnek tartotta volna, hogy rögtön leírja a számomra. A kevesebb itt több lett volna, a részletes leírás helyett elég lett volna néhány jellegzetesség megemlítése.

A fogalmazáson úgy általában kellene még csiszolni, azon kívül kijavítani a helyesírási és központozási hibákat. Ja, és a kütyük és szoftverek neveit pontosan kellene írni, mert egy „iphon” vagy egy „skyp” olvasásakor a szememet forgattam. Egy fiatal srác, mint Shon tutira tudja, hogyan kell helyesen leírni őket.

Az akció, mint már említettem, olvastatja a könyvet, és igazából elviszi a hátán a sztorit a fent említettek ellenére is. Viszont érdemes lenne húzni a könyvön, és kihagyni azokat a részeket, amelyek nem kifejezetten viszik előre a cselekményt. Van egy tengerparton játszódó, hajós rész, ami szerintem teljesen elhagyható. Az volt az érzésem, eltértünk a fő csapásiránytól, hogy később visszakanyarodjunk.

A másik, amin érdemes lenne dolgozni, az háttér-információ olvasóra öntésének elkerülése. Nem véletlen, hogy a Reakció olvasásakor született ez a bejegyzés. Valamint javasolni tudom az írónak, hogy alkalmazza többet a ne mondd el, mutasd meg! elvet. (Saját hibámon keresztül érzékeltettem ebben a bejegyzésben.)

Mindent figyelembe véve a Reakció egy jó könyv. Érdemes lenne belefektetni még egy kis munkát, hogy még jobb legyen. Aztán keresni egy kiadót.