Tags
Van aki azt mondja: „A cselekmény a király!” A legfontosabb, hogy a történet érdekes, akciódús legyen, a többi mellékes.
Más szerint: „A karakter a király!” Hihető, mély karakterábrázolásra van szükség, mert ha átérezzük a szereplő helyzetét, együtt tudunk nevetni és sírni vele, akkor az egész regény jó.
Szerintem a cselekmény ÉS a karakter együtt tud csak király lenni.
Kölcsönkaptam egy könyvet, ami elgondolkodtatott. Nagyon ritkán teszek le könyvet anélkül, hogy végig olvasnám, de ennek a feléig sem jutottam el. Pedig ragyogó volt a helyszínek ábrázolása, a főszereplők utazása során megismert helyeket szinte magam előtt láttam.
Két hibája volt a könyvnek: a cselekmény és a szereplők. A cselekmény kimerült abban, hogy a három főszereplő eljutott A-ból B-be, és megismerkedett XY-nal. A karakterek életéről viszont alig tudtam meg valamit, a jellemük is homályos maradt. Szóval két király is hiányzott a regényből. Ha legalább az egyik ott lett volna, talán lett volna benne annyi lendület, hogy végigolvassam.
Most gondolj a legjobb regényre amit olvastál! Fogadok, hogy az alábbiak benne voltak!
- Érdekes cselekmény, ami magával ragadott. Le sem tudtad tenni, amíg az utolsó betűhöz nem értél. Folyton az motoszkált benned: mi történik utána? És az után? Na és az után?
- Élő karakterek, akiket megkedveltél, akikkel együtt tudtál érezni, vagy esetleg utáltad őket. Még a kisebb szereplőkről is volt véleményed, komikusnak tartottad vagy sajnáltad őket, de nem voltak közömbösek a számodra.
- Színes környezet, amelyet szinte magad előtt láttál, hallottál, érezted az illatait.
Ezek az alappillérek, és ha valamelyik hiányzik, az egész történet megbillenhet, sőt fel is borulhat. Akkor pedig úgy járhatsz mint én, és leteszed a könyvet. Talán még előbb – én türelmes olvasónak számítok.
Szóval van két királyunk – vagy ha úgy tetszik: királyunk és királynőnk. Egyik sem teljes a másik nélkül, egymást kiegészítő párt alkotnak. A karakterek vezérlik a cselekményt, döntéseik, érzéseik irányítják milyen irányba megy a történet. Az események és a környezet hatással vannak rájuk, érzéseket keltenek bennük, és döntésekre kényszerítik őket, amelyek befolyásolják a cselekményt. És királyi párunk így halad a végkifejlet felé, magukhoz ragadják figyelmünket egészen addig amíg fel nem sóhajtunk: „Ilyen hamar vége?”
Foto: National Media Museum
Talán ismered a találós kérdést:
Évekkel ezelőtt volt egy füzetem. Mindenhová magammal hordtam, és abba írtam az ötleteimet, benyomásokat, karakter-ötleteket, egyszóval abba jegyzeteltem. Nagyon praktikus volt, ki lehetett venni a lapokat, vagy újakat beilleszteni igény szerint. Egy probléma volt vele: jegyzeteimet be kellett gépelnem a számítógépbe.
Nagy erőssége az Evernote-nak a webklippelés funkció. A böngészőmhöz letöltöttem egy kiegészítőt, ami a weboldalon kijelölt szövegből egy kattintással új jegyzetet hoz létre. Vagy akár az egész weboldal tartalmát lementi. Mondanom sem kell ez milyen hasznos amikor anyagot gyűjtök az íráshoz.
Hányszor kapjuk elő ezt a kifogást, amikor valamit meg kellene tennünk, de mással foglalkozunk helyette! Szeretnénk befejezni a novellát amit elkezdtünk, de halomban áll a mosatlan edény. Jó lenne dolgozni a regényünkön, de ki megígértük barátunknak / barátnőnknek, hogy elmegyünk egy sört inni / sütizni. Egyébként is most megy a kedvenc sorozatunk a tévében. Egyszerűen nincs időnk az írásra.
Gondolom sokan vannak úgy mint én, feszíti az embert valami belülről, hogy írjon, megossza másokkal a történeteket amelyek ki akarnak törni. Mindig is szerettem volna író lenni, de ahelyett, hogy a sorokat róttam volna, hagytam magamat elterelni a hétköznapi dolgok felé. Fontosabb volt a család, a munka, a megélhetés, a mindennapi küzdelem a problémákkal. Ezek közül több még mindig elsőbbséget élvez – kitalálhatjátok, a család az első helyen van, és a munkámat is becsülettel elvégzem. Azonban rájöttem valamire: az álmodozásból és tervezgetésből nem lesz regény. Legalábbis papíron nem.