Az angol nyelvterületen mostanában sok szó esik a magánkiadásról. Csak keress rá a self-publishing vagy indie publishing szavakra, tonnaszám találsz olvasnivalót! Nem csak szó esik róla, hanem zajlanak is az események. A hagyományos könyvkiadási modell inogni látszik, a kiadók erősen törik a fejüket, hogy mit kezdjenek a jelenséggel. Az e-könyvek eladási adatai csúcsokat döntöttek az elmúlt időszakban. Egyre többen használják ki az Amazon, Barnes & Noble, Smashwords, Lulu (és még sorolhatnám tovább) által nyújtott lehetőséget, hogy megjelentessék könyveiket.

Az egyik fontos jellemzője a magánkiadásnak, hogy megkerüli a kiadókat. Nem vagyok kompetens, hogy részletesen elemezzem a kiadók szerepét a könyv életútjában, de van néhány dolog, ami fontos, amikor magánkiadásról beszélünk. Az egyik, hogy a kiadóknak jól bejáratott rendszere van, a színvonalas könyvek megjelentetésére. Átszűrik a hozzájuk küldött műveket, válogatnak, és azt adják ki, ami érdemes rá. (Az más kérdés, hogy néha mellényúlnak, de hát nem könnyű a vásárlói piac változásait követni.) A kiválasztott művek szerkesztésen mennek át. Nem csak a helyesírási hibákat küszöbölik így ki, hanem magának a történetnek a javítására is javaslatot tesznek, ha szükséges. Hagyományos kiadó által megjelentetett könyvben nagyon kevés az ilyen jellegű hiba. A hagyományos kiadóknak jól bejáratott kapcsolataik vannak értékesítési láncok felé, ezen kívül a könyvet reklámozni is tudják. Viszont nyilvánvaló, hogy csak korlátozott számú könyvet tudnak megjelentetni, rengeteg kézirat kerül a süllyesztőbe.

A magánkiadás egyik előnye, hogy olyan könyvek is megjelenhetnek, amelyekre a hagyományos kiadóknak nincs kapacitása. Sok jó könyv juthat el az olvasókhoz, amelyeket egyébként nem adtak volna ki.

Az érem másik oldalán vannak azok a magánkiadásban megjelent könyvek, amelyek jobb lett volna, ha a fiók mélyén maradnak. Gyenge, slamposan megírt történetek, amelyeknek semmi esélye sem lett volna átmenni a kiadók szűrőjén. Amikor a könyvesboltban hagyományos kiadású könyveket böngészünk, először eldöntjük milyen zsánert szeretnénk, aztán a fülszöveg alapján kiválasztjuk azt, amelyik érdekel bennünket. Egy magánkiadású könyvnél ez nem elég. Akármilyen érdekfeszítőnek találjuk a rövid leírás alapján a történetet, semmi biztosíték arra, hogy a könyv jó lesz. Mostanában több self-published könyvet is olvastam angolul. Volt, amelyikre négy csillagot adtam az ötből, de volt amelyiket otthagytam a felénél. Ami ilyenkor segíthet, a könyves oldalakon adott értékelés. Ha két darab ötcsillagos értékelést kapott, az valószínűleg két családtagtól vagy baráttól jött, akik segíteni akartak. De ha harminc értékelésből húsz ötcsillagos, a többi pedig megoszlik, akkor valószínűsíthető, hogy olvasható könyvről van szó.

Mivel a magánkiadás nem megy keresztül a kiadói gépezeten, hiányzik a reklám. Az olvasók nem értesülnek arról, hogy megjelent a könyv. Ezért a szerzőnek magának kell gondoskodnia a promócióról. Sok technika és trükk született erre mostanában, kezdve a szerzői blogtól, a Twitteren keresztül a Facebook használatáig. A szerzőnek időt és energiát kell belefektetnie, de ha egyszer elkezdenek beszélni róla, és az olvasók megosztják barátaikkal és ismerőseikkel az információt, sikeres lehet a könyv. Persze feltételezve, hogy maga a könyv jó.

A magánkiadásnál felmerül az ár kérdése. Aki nyomon követi az ár-stratégiát amit az Amazon vezetett be, láthatja mennyire megosztott ezen a területen a szerzői társadalom. Az egyik nézet szerint magasabb áron kell adni a könyvet, ezzel is mutatva, hogy értéket képvisel, az alacsonyabb ár csak leminősítené. A másik vonal azt mondja, adjuk olcsón, így több olvasót szerezhetünk, annyival többet, hogy a végén több lesz a bevételünk, mintha drágábban adtuk volna. Nem akarok belemenni részletekbe, ez nem egy eldöntött, talán nem is eldönthető vita. Mindenesetre abban egyetértés látszik, hogy a magánkiadásban megjelent könyvekért nem lehet annyit kérni, mint a bestsellerekért. Kivéve persze, ha a könyv magán-bestsellerré válik.

Az olvasók örömére, a magánkiadás magával hozott egy jelenséget, amit úgy jellemezhetnénk, hogy „ingyen könyvet értékelésért cserébe”. Az olyan oldalakon, mint a Goodreads vagy a Librarything az írók ingyen példányt ajánlanak fel, ha az olvasó értékelést ír a nagyobb könyvértékesítő portálokon. Eddig körülbelül tíz könyvet kaptam így ingyen, három vagy négy még olvasásra vár.

Jó hír a magyarul íróknak, hogy van már néhány hazai próbálkozás is, érdemes szétnézni a Publio vagy a  Herald People háza táján. Nem kiadó, de érdekes kezdeményezés a kezdő írók segítésére a Firkálok.

Nos, ezek jutottak eszembe a magánkiadásról, biztos vagyok benne, hogy lehetne még taglalni a témát. Ha van hozzáfűzni valód, esetleg tapasztalatod, oszd meg kommentben!