Nem tudom megállni, hogy ne írjak néhány gondolatot a Hunger Games-ről. Eredetiben olvastam a könyvet, pontosabban audio formátumban hallgattam meg. El kell ismernem, Carolyn McCormick narrációja nagyban hozzájárult ahhoz, hogy élmény legyen meghallgatni. Nem akarok most a cselekmény ecsetelésébe bonyolódni, a fülszöveget elolvashatjátok a polc.hu-n. Több helyen is a Young Adult kategóriába sorolják a könyvet, amiből már régen kinőttem, de mit mondhatnék, szívében ifjú az ember.

Előre kell bocsátanom, hogy jó a film. Látványos, akciódús, izgalmas. Mindenkinek ajánlom, aki egy jó mozira vágyik. Több, mint két órás a film, de végig izgalomban tart, sehol sem unalmas. Nyilván van benne egy csomó számítógépes trükk, főleg, amikor a Capitolban vannak, de tetszett, hogy nem lett eltúlozva, hagytak teret a színészi játék érvényesülésének is.

Annak, hogy mégsem tudok rajongani érte, az oka az, hogy „olvastam” a trilógia mindhárom részét. Lehet, hogy első hallásra furcsának tűnik, hiszen egy jó könyv olvasása után alig várja az ember a filmet. Hadd mondjak egy-két dolgot ezzel kapcsolatban.

Azt gondolná az ember, hogy egy kép többet ér ezer szónál, egy film pedig sokkal jobban át tudja adni a mondanivalót. Az Éhezők viadalánál ez nem így van, ugyanis még két órába sem lehet belesűríteni a könyvet. Suzan Collins olyan jól rajzolja meg a karaktereket, érzéseiken, reakcióikon, beszédükön keresztül, ami sokkal mélyebbre megy, mint ami a filmen átjön.

Shrek a hagymához hasonlította az ogrékat, de ezt ki lehet terjeszteni az emberekre is. Katniss jellemének olyan mélységeit tudta megmutatni a könyv, ami a filmből hiányzott. Nagyon jól érzékelhető volt a filmben a vívódása több szinten is, viszont a hiányzott jellemének több rétege. A könyvben élvezettel habzsolta a Capitol ételeit, amelyekben a szegény 12. KÖrzetben addig sohasem volt része. Megvetette a főváros magamutogató gazdsagságát, ugyanakkor meg akart felelni a szponzorok elvárásainak is. Megértette, hogy a Peetahoz való vonzódás kimutatása támogatókhoz juttathatja, a végére közel is kerültek egymáshoz. Ugyanakkor a szíve Galehez, gyerekkori bartájához is húzott, aki iránt többet is érzett, mint barátság. Mindezek bizonyos fokig átjöttek a filmnél is, de a könyv sokkal mélyebben tárta fel őket, ezáltal sokkal közelebb hozta Katnisst az olvasóhoz.

És ez igaz a többi karakterre is. Például Haymitch esetében sokkal érthetőbb, hogy azért iszik, hogy feledni tudja mindazt, amin maga is átment.

A cselekmény nagyjából ugyanaz, de a végén volt egy olyan érzésem, hogy aki nem olvasta a könyvet, nem érti meg teljesen a film eseményeit. Ezt megerősíteni látszott, amikor fiaim kérdezgetni kezdtek, hogy ez miért volt, az miért volt. Több összefüggés elveszett az akció közben.

Szóval mindamellett, hogy jó a film, nem adott pluszt a könyvhöz képest. Lehet, hogy csak én öregszem? Arra gondoltam, lehet, hogy a következő részt már nem a moziban nézem majd, hanem megvárom, amíg kijön az HBO-n.