Tags
éve, dráma, menekülés, pavonis, romantikus, scifi, Ta-mia Sansa
A menekülés évével tettem egy kis kitérőt megszokott olvasási komfortzónámból, amely főleg scifiket és krimiket ölel fel. Illetve mégsem. Az a helyzet, hogy gondban lennék, ha csak egyetlen kategóriába kellene besorolnom a könyvet. A történet egyrészt krimi, maffiózókkal, gyilkosságokkal, erőszakkal, ja, ne hagyjam ki a rendőröket sem. Másrészt romantikus, mert egy érzelmi mélységeket és magaslatokat bejáró szerelmi szál bontakozik a szemünk előtt. Harmadrészt scifi, szuper intelligens idegenekkel, a jövőben játszódó cselekménnyel. Negyedrészt pedig társadalomkritika, amelyben akár napjaink fogyasztást hajszoló, hataloméhes világára is ráismerhetünk. Rendkívül nehéz ennyiféle zsánernek egyszerre megfelelni, a végére a történet mégis összeáll egésszé.
A krimi és a romantikus szál adja a könyv fő csapásirányát, amelyek át- és átszövik egymást, mint fára felfutó liánok. A főszereplő, Sandra Manul kemény sorsa és érzelmei adják az alapot, amelyre az írónő felépíti a cselekményt. A romantikus szál elemzéséhez nem én vagyok a legmegfelelőbb (legromantikusabb pillanatom, amikor nem felejtek el virágot venni Kedvesemnek). Férfiként időnként kapkodtam a fejemet az érzelmek hullámzása közepette, amelyek néha túlcsordultak a befogadókészségem peremén, de szerintem a női olvasók, különösebben a fiatalabb generáció biztosan értékelni fogja őket. Mindenesetre drukkoltam a párnak, de azt most nem árulom el, hogy mi lett velük a végén.
A krimi része már sokkal keményebb. Azt hiszem a Molyon ovastam Sansa egyik megjegyzésében, hogy hajlamos keményen bánni a karaktereivel. Nos, A Menekülés évében sem volt kíméletes a főszereplővel, Sandra Manul sorsát nem kívánom senkinek! Ha a korpával és a disznókkal kapcsolatos mondást a maffiára alkalmazzuk, akkor nem csoda, hogy rettenetes dolgok történtek vele, amikor a rosszfiúk közé keveredett. Ez az a pont, amikor elő kell vennem a klisészámba menő figyelmeztetést: nem gyenge idegzetűeknek való! Egyáltalán nem arról van szó, hogy értelmetlen kegyetlenkedés lenne a történetben, minden logikusan következik a helyzetből és a szereplők jelleméből, azonban rossz nézni, hogy a bűnözés mit ki nem hozhat az emberekből.
Scifi vonalon szívesebben olvastam volna többet, hiába, gyerekkorom óta a szívem csücske a tudományos fantasztikum. Az az érzésem, hogy éppen csak annyi került be a könyvbe, ami előre viszi a cselekményt. Amit hiányoltam azok a technikai fejlődés hozta mindennapi eszközök. A történet a XXII. század elején játszódik, lehet, hogy a konyhában hangvezérlésű ételautomaták, a nappaliban egész falat betöltő holografikus kivetítők, az utakon pedig számítógép vezérelte autók lesznek. Lehet, hogy lézerfegyverekkel lövöldöznek majd, és az agyba ültetik a kommunikációs eszközt. Jó lett volna ezekből felvillantani néhányat.
Mindamellett a Pavonis figurája tetszett, érdekes volt a módszer, amellyel az idegenek védekeznek más fajok ellen. A Sandra és a Pavonis közötti közelebbi kommunikáció is meglehetősen sajátságos, de nem akarom lelőni a poént.
A kiugró képességűeket üldöző hataloméhes kormány igazi scifi motívum, ami jelen esetben inkább drámai elemként szolgált. Érdemes lett volna jobban kidolgozni ezt a témát, és több részlettel szolgálni, jól kiegészítette volna a romantikus és a krimi vonalat. Így megmaradt elnagyolt háttérrajznak.
Sikerült a könyvben érdekes karaktereket felvonultatni, különösen Tomnak a rendőrnek a figurája tetszett aki képes volt szó szerint kiszagolni a bűnt. Sandra Manul figurája alaposan kidolgozott, és jól nyomon követhető a lelki fejlődése. A többi szereplő már elnagyoltabb, pedig megérte volna legalább James-t plasztikusabbá tenni.
A menekülés éve nem egy könnyed könyv, amit elővesz az ember, hogy agyonüssön egy kis időt. Azt javaslom, akkor fogj bele, ha nem csak felszínes olvasmányra vágysz. Akkor viszont érdemes rászánni az időt!
